Balázs Nikolett, Agg Lili és Barta Bence műterme
Műterem
Balázs Nikolett (1990) olyan műtárgyakat hoz létre, melyekben újra értelmezi a klasszikus művészeti technikákat és környezetünk alapanyagait. Talált tárgyai, szegényes anyagai gyakran peremvidéki környezetéből származnak, melyeket újrahasznosít és műtárgyi pozícióba helyez. A rozsdás drótköteg, szilikon, műanyag textil egy képpé szervesül a vászonnal, festékkel, gipszel.
Balázs számára a műtárgykészítés egy metamorfózis, az anyaggal történő filozófiai, mindennapi, szociális és személyes kapcsolatunk újraértelmezése a kész munka által. Balázs hajtogat, varr, szétvág, kicsavar, ragaszt, fest és folyamatosan újabb kontextust keres az anyagoknak. A képzőművészet játékos, érzéki, konstruktivista és szociális volta Balázs művészetének lényegi elemei, melyek ember közelivé válnak az absztrakció és figuralitás határmezsgyéjén.
A munkák egy-egy történetet mesélnek el emlékeink és érzékeink kézzelfoghatóságáról. A digitalizáció térhódításával egyre fontosabb téma közvetlen kapcsolatunk az anyagokkal, saját testiségünkkel, a manuális anyagmegmunkálással. Ez az elementáris tapasztalat pulzál Balázs munkáiból saját korunk és személyes mitológiánk történetébe ágyazva.
Agg Lili "Művészeti hozzáállásomat kutató és kritikai szemlélet jellemzi. Munkáimban az emberi identitás és létezés problémáira reflektálok egy képekkel és információkkal túrterhelt világban. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a mindennapok megélése, ahogy saját magunkról, a környezetünkről gondolkodunk, ahogy meghatározzuk helyünket egyénként és közösségként, mind egyre nehezebb feladatnak tűnik. Az eddig használt minták, hagyományok, emlékek és történetek talán már nem elegek ahhoz - vagy inkább másmilyenek -, hogy segítségükkel kialakítsuk stabil identitásunkat. Véleményem szerint egy paradigmaváltás közepén vagyunk, ami nemcsak arról szól, hogy a virtualitást hogyan építjük be a mindennapjainkba, hanem sokkal inkább egy új gondolkodás-, és látásmód megjelenéséről, az eddig ismert rendszerek leomlásáról. Magán, az alkotás folyamatán keresztül, egyfajta személyes perspektívából vizsgálom a sokszor csupán érzékelhető, de nehezen konkretizálható problémákat, mint a fragmentált valóságok nyomasztó légkörét, a manipuláció rejtett jelenlétét vagy épp az igazság relativizálódásának hatásait. Ezekre a munkákra, mint modellekre tekintek, melyekben keresem a hagyományos festészet, az új média ötvözési lehetőségeit ugyanúgy, ahogy a kép, a tárgy, a valóság és a digitális világ határait. Kiindulópontom a festészet hagyományaira épül, de folyamatosan megkérdőjelezem annak alapjait, melyek egyfajta lázadás kereteiként szolgálnak. Olyan összetett installációk létrehozása a célom, melyek a fentiekben vázolt témakör egy-egy kiragadott fogalmát járják körül, mint például a hiány, a munka, a kiégés, az (ön)kizsákmányolás vagy a hiba. Műtárgyközpontú alkotói hozzáállásom mellett kutatom azokat a lehetőségeket is, melyekben a fenntartható kultúra alternatívájaként a művészet, mint közösségteremtő entitás jelenik meg, ahol a közös gondolkodás és alkotás folyamata kerül előtérbe, mint ahogy részben a Műtő artis-run galériában végzett munkám esetében is."
Barta Bence: "Alkotóként főleg az agresszióra, annak különböző aspektusaira és hatásaira fókuszálok. Egyrészt a rejtett, visszafojtott feszültségek, ezek mindenhol tapintható jelenléte érdekel, az, hogy az egyén hogyan szenvedi el, gyűjti össze, majd szinte észrevétlenül adja tovább is őket, az egyéni feszültségekből láncreakcióként társadalmi szintű „agresszivitás-hálót” generálva. Másrészt a kitörési pontok, a nyílt brutalitás, pusztítás megjelenése. A saját frusztrációim adják az üzemanyagot a korábbi munkáim roncsolásához, baltával széthasításához is, az így létrejött sérült fragmentumok aztán új konstellációkká állnak össze. Ezeknek a kompozícióknak is a feszültség kifejezése, érzékeltetése a céljuk. Az élénk színű töredékek, roncsolt éleik sebekként jelennek meg, egyszerre a brutalitás áldozatai közben fenyegető jelenlétük által az agresszió megtestesítői is. Esetlegességük, disszonanciáik pedig jelzik, hogy a megnyugvás csak pillanatnyi."