Barakonyi Zsombor műterme

Műterem

"Egy általam készített fotót vetítek fel fatáblára, amit előzőleg többrétegű öntapadós fóliával vonok be. A kivetített és gondosan előrajzolt kontúrok kiszabása egy éles, tollszárba fogott japán acélpengével történik. A körvonalak átszakítják a matricát, bemetszéseket, lyukakat hagyva a fafelületen is. Az öntudatos alkotói kéz viszont mindig szelektál, így nem az összes részlet kerül kiemelésre. Ez a szándékolt szamuráj harcmodor a megsebzés gesztusával szakítja ki az anyagban lévő végtelen lehetőségek egyikét, és az adott pillanatra aktualizálja a vetített képet. Az így kapott hézagok, hasítékok hengerrel felvitt akrilfestékkel, majd festéksprayyel kapják meg a maguk sajátos színét. (A szürke szín használata kiemelt jelentőségű, mert egyszerre idézi meg vele a reneszánsz felületalapozó gyakorlatát és a képszerkesztő programok virtuális munkaasztalát.) A fólia tehát szűrőként, maszkként működik, és a különböző rétegek lenyomatainak, absztrakt formáknak, figuratív elemeknek enged teret. Láthatóvá tesz és rögzít egy minőséget. A kész kép néhány szín festékszigeteinek montázsából áll össze, amelyek hol érintkeznek, hol elkülönülnek egymástól, egyfajta álomszerű látomássá sűrűsödve. Egyes műveimen még színátmenetek sincsenek, mindössze foltok és erős kontrasztok, melyek tagadják a plasztikusságot, és síkban tartják az egész látványt. Ilyenkor az optikai tér is csupán az épületek és útburkolatok perspektívavonalaiból teremtődik meg. Tehát a lenyomat csak kontúrjaiban, formáiban ragadja meg a hasonlóságot – nem megkettőzi az eredeti fotót, hanem átértelmezi azt. Nem rekonstruálom az eredeti helyszínt, hanem alapul veszem, elgondolkodom rajta, majd kettősségekre bontom és új rendezői szempontok szerint illesztem össze újra képpé."

PROGRAMOK A HELYSZÍNEN

Büfé
Shop
Ruhatár
Gyermekbarát
Akadálymentes
Ingyenes parkolás
WiFi
Biciklitároló