Ápr17

A kezek, amelyek a karantén idején is mozgatják a világot

Programajánló | Az acb Galéria április 16-án nyitotta meg A kezek amelyek, a karantén alatt is mozgatják a világot című online kiállítását! A virtuálisan bejárható és pdf formában is megtekinthető projekt számos művészeti reflexiót tartalmaz a Covid-19 világjárvány mindennapjainkra gyakorolt hatásaira. Az acb Galéria csoportos kiállítása egy olyan új fizikai terében valósult meg, ami eddig nem volt hozzáférhető a közönség számára: az egykori lakás, mint kiállítási helyszín is fontos tükörképe valóságunk radikális átalakulásának.


Ápr16

Nyitott Műtermek a kanapéról: Szabó Kristóf - KristofLab

Interjú | Új sorozatot indítunk a Budapest Art Week magazinjában, ahol házhoz visszük a Nyitott Műtermek programsorozatunkat. Az interjúkban olyan művészeket mutatunk be, akik az Art Week ideje alatt kinyitották volna műtermeik kapuját a nagyközönség számára, de most inkább ők is zárt ajtók mögött alkotnak. Nemcsak a művészek munkásságába és műtermeikbe nyerünk virtuális betekintést, hanem arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan élik meg az önkéntes elvonulást, hogyan reflektálnak alkotásaikban a megváltozott mindennapokra, és mit tanácsolnak az otthon maradáshoz.


Ápr09

Google Art Project - A művészetek kifogyhatatlan tárháza

Magazin | A Google Arts & Culture weboldala és mobil alkalmazása igazi kincsesbányát jelent a művészetrajongók számára. A Google azzal a céllal hozta létre az Art Projectet, hogy pár kattintással elérhetővé váljanak a világ kulturális értékei, így az otthon kényelméből olyan izgalmas helyekre is eljuthatunk, mint a londoni British Museum, az amszterdami Rijksmuseum, vagy a New York-i MoMA, de sok hazai múzeum gyűjteményét is böngészhetjük.


Ápr07

Féltve őrzött álmaink - Hajas Katinka installációja

Interjú | Hajas Katinka képzőművésszel készítettünk mini-interjút, aki jelenleg Freisingben vesz részt egy rezidencia programon. Mesélt nekünk legújabb Kékek című installációjáról, valamint a karanténban töltött mindennapokról. Kövessétek a posztot, és tartsatok velünk, mert minden héten újabb képekkel és videókkal jövünk, ahol az installáció változásait együtt követhetjük nyomon!


Márc30

Bérlet visszaváltási tájékoztató

Szolgálati közlemény | Ezúton szeretnénk tájékoztatást adni a bérlet visszaváltásról, amelyet háromféle módon tehetsz meg: amennyiben honlapunkon keresztül vásároltad meg bérletedet, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha a Budapesti Tavaszi Fesztiváltól közvetlenül váltottad meg, akkor érdeklődj náluk, ha pedig úgy döntesz, hogy támogatsz minket azzal, hogy nem váltod vissza, akkor annak felhasználásával részt vehetsz a következő Budapest Art Weeken!


Márc28

Rendkívüli közlemény

Szolgálati közlemény | A kultúra megőrzése, támogatása és az összefogás talán még sosem volt ilyen fontos – nem tartják meg a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált. Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ill. az 5. Budapest Art Week, az ország egyedülálló képzőművészeti eseménysorozata. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.


Márc08

BAW Art Classics - Klasszikus zene kiállítótérben

Programajánló | A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint 50 éve állandó és meghatározó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének. Az utóbbi években Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik előszeretettel dolgoznak együtt a precizitásáról, műfaji sokoldalúságáról és alkalmazkodóképességéről híres zenekarral. Idén tavasszal a Budapest Art Week alatt múzeumokban, galériákban és kiállítóterekben mi is meghallgathatjuk a külön erre az alkalomra összeállított rövid előadásaikat.


Márc04

Galériák Budapesten: 8+1 új helyszín, ahova el kell jutnod a Budapest Art Week alatt

Programajánló | A Budapest Art Week családjában minden évben új helyszínek kapnak helyet, így idén 9 új helyszínnel bővült a galériák csoportja. Összeállításunkban sorra vesszük ezeket a budapesti kiállítótereket, ahova a BAW keretein belül először van lehetőség ellátogatni, valamint résztvenni a szervezett galériatúrákon és egyéb programokon.


Feb02

Az alkotás bensőséges terei

Vélemény | Mint egy kíváncsi kisgyerekben, úgy tobzódnak bennünk a miért kezdetű kérdések, amikor a képzőművészetről, szorosabban pedig az alkotás folyamatáról gondolkozunk. Szeretnénk jobban megérteni azokat az embereket, akik képesek egy műalkotást teremteni, az érzéseiket és a gondolataikat egy teljesen új formába önteni. Kedvcsináló véleménycikk a Nyitott Műtermek Délutánjáról.