A közösség ereje: LAVOR Collective
„A közösség nem több vagy kevesebb. A közösség más. Egészen és tökéletesen és alapvetően más élet, lét, lehetőség, valóság, csoda és misztérium.” – Hamvas Béla ikonikus mondata a LAVOR Collective mottója, akik a budapesti galériás és összművészeti színtér friss szereplői. Egy közösség, ahol nem hisznek a véletlenekben, épp ezért szeretnek mindent visszafejteni és feltárni jelentésben, cselekedetekben egyaránt. Az ismeretlenek mélyén megbúvó mintázatok felismerése, a szinergiák keresése és a folyamatos analízis fejlődésük alapja.

Halász András képzőművész, az Art Salon első kiállító művésze és a LAVOR Collective alapítói - Molnár Sarolta Szonja és Tóth Gábor Zoltán
Friss helyszín vagytok a budapesti galériás és összművészeti színtéren. Mesélnétek arról, hogy mikor és miért alapítottátok a LAVOR Collective-et?
Ikonikus este volt. Diploma után összeültünk hárman egy pénteki napon és a szokásos diskurzusokat tartottuk, filmről, művészetről, életről, egyszóval mindenről, ami érdekel és foglalkoztat minket. Vizionalizáltuk a jövőt és elképzeltük az elképzelhetetlent. Sodródtunk az árral és felvetődött, hogy minden, amit szeretnénk az egy összművészeti labor keretében tudna megvalósulni. Bármilyen különösen is hangzik a LAVOR egy elszólás eredményeként született meg, melyhez egy évvel azon este után is ragaszkodtunk, aminek a végén, végül csak ketten maradtunk.
Molnár Sarolta Szonja és Tóth Gábor Zoltán a LAVOR Collective alapítói
Miért pont LAVOR?
Nem hiszünk a véletlenekben, épp ezért szeretünk mindent visszafejteni és feltárni jelentésében, cselekedetekben egyaránt. A folyamatos analízis a fejlődésünk alapja. Semmi mellett sem megyünk el szó nélkül és nem nyugszunk addig, amíg meg nem fejtjük a jelentéstartalmat, így a „lavor” szó eredetét, jelentéseit is megvizsgáltuk, megnéztük, hogy más nyelvterületeken hol van még jelen és miként értelmezik ezt a fogalmat. A német eredetű szót mindenki ismeri, mosóedény, mosótál jut mindenkinek az eszébe, ha először meghallja; ugyanakkor franciául a „lavoir” közösségi mosodát jelent, mely épületként is funkcionál, nem utolsósorban az olasz eredetű „lavoro” munkát jelent. Nem volt kérdés, hogy ragaszkodunk a névhez, melyet a „véletlennek” köszönhettünk. Tudtuk, hogy minden, amit meg szeretnénk valósítani csak egy közösség keretében és rengeteg erőfeszítés által sikerül majd létrehoznunk.
„A közösség nem több vagy kevesebb. A közösség más. Egészen és tökéletesen és alapvetően más élet, lét, lehetőség, valóság, csoda és misztérium."
LAVOR Piknik sorozatának első eseménye az Erzsébet téren ( 2019.05.25. )
Sok lábon álltok, és komplex tevékenységet folytattok. Egyszerre vagytok kísérleti galéria, underground közösségi tér, művészeti szalon és kreatív ügynökség. Hogyan működnek az egyes területek?
A „véletlenek” folyamatosan jelen vannak a létezésünkben. Épp ezért ezeket a történéseket próbáljuk tudatosan integrálni a fejlődésünkbe és mivel rendszeresen vizsgáljuk is ezen eseményeket, egyértelmű tendenciákat látunk bennük, melyeket akarva akaratlanul is követnünk érdemes. Hiszünk a káosz elméletben és abban, hogy csak bizonyos mértékben van szabad akaratunk. A világ és egy élet eseményei egy ember számára csak korlátozott mértékben kiszámíthatóak, de emberként van egy olyan képességünk, mellyel megérezhetjük, hogy mi a helyes irány. A belső iránytű fejlesztése és a hit abban, hogy minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell hozta el a komplexitást a LAVOR életébe. Nem tudjuk, hogy mi a vége, de látunk, érzünk valamit, ami felé mennünk kell. A kételkedés ugyanakkor folyamatosan jelen van, mely segít is minket a „fanatizmus” elkerülésében. Rugalmasak vagyunk a jövőnket illetőleg, épp ezért képesek vagyunk megújulni, ahogy azt az elkövetkezendő hónapokban meg is fogjuk mutatni.
Halász András: Rákospatak - Baltimore ( 80x130 cm, akril, vászon, 2020)
Mi jellemzi az Art Salon működését és a galériás tevékenységet?
COVID. Egy újabb véletlen... Senki sem számított rá, és ahogy megnyitottuk az Art Salon kapuit, abban a pillanatban zárhattuk is be. A művészeti világ érezte meg talán a legjobban ennek következményeit. A galéria közönség, megfigyelő nélkül nem létezik. Sajnálattal vettük, hogy nem folytathattuk azt a tevékenységet, amit a decemberi eseménysorozatainkkal megkezdtünk és ezév tavaszával folytattunk volna. Az Art Salon megnyitásakor a hét meghirdetett program közül négy teltházas esemény otthona lehettünk. A legtöbb érdeklődő a Spotlight és Live Session kategóriában megrendezett programokra érkezett, melyek közül kiemelnénk Gerber Pál | Miről szól a miről szól c. előadását, Halász András | 80-as évek Amerikában eltöltött napjainak visszaemlékezéseit és a Nublao zárókoncertjét, amelyek a Facebook oldalunkon vissza is tekinthetők. A nyitás alkalmával készült egy katalógus is, valamint az előkészületeket megelőzte egy interjúsorozat, melynek ezidáig csak egy töredéke került publikálásra. A művészeti szféra diverz szereplőit kérdeztük meg arról, hogy ők hogyan élik meg a művészettel való kapcsolatukat. Az interjúkban többek közt szerepelt: Halász András, Gerber Pál, Sam Scott Schiavo, Victora Zsolt, Langh Péter, Ujj Zsuzsi, Koroknai Zsolt és még sokan mások. Reméljük hamarosan új formában folytathatjuk megkezdett tevékenységünket, ugyanakkor a jövő bizonytalan, így mi most az újragondolás időszakát éljük és készülünk a megváltozott jövőre.
LAVOR Stories
NO CONCEPT kiállításunkkal komplex élményt tervezünk, így figyelmünket kizárólag Halász András megnyitójára összpontosítjuk, melyet a Budapest Art Week kezdetével október 16-án rendezünk meg. Eképpen nem szokványos módon igyekszünk bemutatni Andrást és új műveit. Az alkotások nem függetleníthetőek az alkotó személyétől és úgy gondoljuk, hogy a művészetben a művész előbbre való művészeténél. Az alkotó gondolkodásával, személyiségével determinálja az általa létrehozandó művet, így számunkra András ugyanolyan megismételhetetlen műalkotás, mint művei. Igaz december óta ismerkedtünk meg Andrással, de a találkozás első pillanatában kialakult az a közvetlen kapcsolat, melyet nem sok személynél tapasztal az ember első alkalommal. Így a BAW keretében egyértelmű volt, hogy rá esik a választásunk és mivel ő a legidősebb a közösségükben, rendelkezik azzal az élettapasztalattal, ami alapján hitelesíteni is tudjuk feltevésünket, miszerint a művész előbbre való művészeténél.
Halász András képzőművész, Tóth Gábor Zoltán, a LAVOR Collective társalapítója és Ferenczy Bálint, kurátor a kiállító művész műtermében
Miért csatlakoztatok a Budapest Art Weekhez?
Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre a BAW, melyhez most csatlakozunk először. Úgy gondoljuk, hogy ez az esemény megfelelő hitelesítés az új művészeti szereplők számára és ugyanakkor egy remek lehetőség a látogatóknak, hogy egy kötetlen élmény keretében szabadon fogadhassák be az újat és a váratlant. Az eseménysorozat diverz programjaival körképet ad a képzőművészetről, így azok, akik még nem tapasztalták meg a művészet misztériumát és nem ragadta el őket ez a rejtélyes világ, most egyetlen lépéssel elmerülhetnek ebben a különleges dimenzióban. Így mindenkit arra bíztatunk, hogy a lehető legtöbb programra látogasson el, és adjon lehetőséget a művészeti világ feltárására és megismerésére.
A közösség ereje, a kreatív gondolkodás, az összművészeti irányultság és a folyamatos analízis viszi előre a LAVOR Collective alapítóit
Szerintetek mennyire nyitott itthon a fiatalabb generáció a kortárs művészetre? Mik a tapasztalataitok?
Minden értelemben a jövő a fiatalokban van. Az új generáció, mely megkérdőjelezhetetlenül a technológiai forradalomba születik bele, misztikumként éli meg a kortárs művészetet. Ez egyfelől megfelelő alapként tud funkcionálni másfelől elengedhetetlen, hogy külső segítséggel érthetővé és átérezhetővé tegyük az esszenciáját és rávilágítsunk a rejtély sokszínűségére. A vizualitás, úgy gondoljuk a mai világban első helyen áll, a „felületek” forradalmát éljük. Csomagolás, megjelenés, külső, felszín, kijelzők minden léptékben. Ugyanakkor „nem mind arany, ami fénylik”. Elsősorban az edukációs folyamat során nem informatív módon szükséges megragadni a következő generáció figyelmét, hanem „életérzés” alapon, ehhez viszont a művészeti világnak is változnia és megújulnia szükséges.
"Az új generáció, mely megkérdőjelezhetetlenül a technológiai forradalomba születik bele, misztikumként éli meg a kortárs művészetet."
Halász András tárlatával készültök a BAW-ra, mire számíthatnak a látogatók a kiállításon?
Halász Andrással közösen tervezzük a BAW ideje alatt bemutatandó kiállításunkat, mely NO CONCEPT címmel kerül megrendezésre. A kiállítás címe, melyet már a COVID kezdete előtt kitaláltunk, alkalmasabb se lehetne a post-COVID érában. A biztos bizonytalanság vesz körbe minket. Mindenki tervez, ugyanakkor senki semmiben sem biztos. Nincsenek kapaszkodóink és lehetetlen megmondani, hogy mi lesz holnap. Ebben a bizonytalan légkörben szeretnénk segíteni most mindenkinek, hogy a NEW ERA-ban, a megújulás és az élet természetes alakulásában mégis hinni tudjunk.
Halász András: No Concept ( 100x70 cm, akril, papír, 2016 )
Interjú-sorozatot indítottunk a Budapest Art Week Magazinba, ahol bemutatjuk résztvevő galériáinkat. Hogyan talál egymásra művész és galériás? Miként valósulnak meg a kiállítások? Mi a különbség a forprofit, nonprofit és projekt galéria között? Hogyan lehet közelebb hozni a kortárs művészetet a látogatókhoz? És egyáltalán hogyan működik egy galéria? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat sorozatunkba, hogy bemutassuk Budapest pezsgő galériás színterét!
Kortárs kiállítások és kiadványok kavalkádja az ISBN könyv+galériában
Interjú | Az ISBN izgalmas színfoltja a budapesti galériás színtérnek: a VIII. kerületi Víg utcában megbújó üzlethelyiségbe lépve művészeti könyvek és kiadványok izgalmas forgata várja az érdeklődőket, hátul pedig a galéria aktuális kortársművészeti kiállítása teszi felejthetetlenné a látogatást. A könyvesbolttal kiegészülő galéria nevének eredet se véletlen: a kiadványok azonosítását szolgáló, 13 jegyű kód, az ISBN-szám (International Standard Book Number) áll az elnevezés mögött.
„Egykor az antik is kortárs volt” - trendeken túlmutató értékek a Várfok Galériában
Interjú | A Várfok Galéria, az egyik első hazai alapítású kortárs galéria idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. 1990-ben Szalóky Károly Várfok 14 Műhelygaléria néven nyitotta meg a nagyközönség előtt a kortárs kiállítóteret. Az elmúlt közel három évtizedben számos átalakításon és fejlesztésen esett át a galéria, mely ma a Várfok utca 11. szám alatt, közel 300 négyzetméteres kiállítótérrel és művészeti könyvtárral várja látogatóit.