Az a Budapestes lány! - Interjú Nemes Anita grafikusművésszel

„Az a Budapestes lány!” - Nemes Anitát sokszor illetik ezzel a jelzővel akkor, amikor művészete kerül a fókuszba. A grafikusnak a magyar főváros mindig is a szíve csücske marad, de közben tudatosan törekszik arra, hogy feszegesse határait és más jellegű munkákat is elvállaljon. A grafikus-tipográfus-illusztrátorral belvárosi otthonában beszélgettünk eddigi munkáiról és az Art Weekről.


„Az a Budapestes lány!” - Nemes Anitát sokszor illetik ezzel a jelzővel akkor, amikor művészete kerül a fókuszba. A grafikusnak a magyar főváros mindig is a szíve csücske marad, de közben tudatosan törekszik arra, hogy feszegesse határait és más jellegű munkákat is elvállaljon. Óriási kihívásnak és megtiszteltetésnek veszi, hogy Bérczi Linda, a Budapest Art Week kitalálója őt kérte fel a rendezvény hivatalos kiadványainak szerkesztésére és az eseményhez köthető limitált képek megálmodására. A grafikus-tipográfus-illusztrátorral belvárosi otthonában beszélgettünk eddigi munkáiról és az Art Weekről.

Anita egy olyan helyen lakik, ami után az ember megnyalja mind a tíz ujját és elégedetten bólogat, hogy igen, ilyen egy vérbeli művészhajlék. A függőfolyosóról a Gellért-hegy virít az ember arcába, de a belbecs is olyan, melynek láttán egy művészetért rajongó ember jóízűen füttyent. Mindenhol betűk, tipográfiák, képek és Anita Budapest tematikájú printjei, a helyiség összes pontjáról garantáltan valami vizuálisan izgató kacsint a látogatóra. A beszélgetés közben néha felbukkan Anita macskája is, aki diszkréten figyeli az eseményeket.

Mi a cica neve?

Gagarin. Azért neveztük el így, mert vörös és egyszer repült. Akkor még „friss” macska volt, nemrég találtuk. Egyszer csak felugrott és „haladt a levegőben,” mire felkiáltottam, hogy basszus, mint egy űrhajós! Így lett Gagarin.

A lakásban szétnézve tényleg az látszik, hogy imádod Budapestet. Hogyan jött létre maga a sorozat?

Egyszer láttam Konecsni György Budapest Fürdőváros című temperaképét és kinyomtam a Facebookra, hogy valaki vegye már meg nekem. Egy régi osztálytársam erre kiírta, hogy miért nem csinálom meg magamnak a saját verziómat. Mivel az eredetire nem volt pénzem, végül tényleg elkészítettem, majd elkezdtem összeszedni Budapest fürdőit és vázlatokat gyártottam. Mást akartam, mint az eredeti, de színekben például ugyanazt szerettem volna. Akkor találtam ki magamnak ezt a vonalas stílust is, ami megoldotta azt a problémát is, hogy úgy hozhatom össze egy lapon a klasszicistát, az art décot és a minimál modernizmust, hogy a végeredmény ne legyen ízléstelen. Így alakult ki a vonalas grafika ötlete, ahol ez az egymásba olvadás rendszert alkot, mint egy városkép. Legszívesebben valamennyi városi szobrot és épületet hazahoznék, de nyilván ilyet nem lehet csinálni, ezért így oldottam meg, így látom őket viszont.

 

Gyakorlatilag ezzel kerültél fel a szcéna térképére is.

Ezek után készítettem egy másik sorozatot is, ami Budapest régi neonlámpáiról szólt, majd ezekből a viszonylag kidolgozatlan dolgokból lett egy kiállítás a Tat Galériában. Ezen ott volt a Printás Majoros Zita is, aki meglátta a képeket, majd elkezdtünk együtt dolgozni. Ekkor már tudatosan csináltam hasonló városképeket, mindig amilyen ötletem épp jött. 

A Printa után aztán nem volt megállás.

Szerencsére sikeresek lettek a nekik készített képek és így véglegesedett a budapesti vonal. Megtalált egy régi megrendelőm, akinek egy kiadványt szerkeszthettem. Ő mondta, hogy most mekkora Budapest hype van és csináljunk egy ilyen tematikájú színezőt, illusztrátorként pedig ez egy óriási kihívást és kiugrási lehetőséget jelentett. A kifestő remek munkákat hozott, múzeumok hívtak fel, hogy szeretnék árulni a dolgaimat és a Nemzeti Galéria is megkeresett, hogy szüksége lenne egy Budapest kollekcióra. Így ismertem meg Varga Violát, akivel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni és végül elkészítettük a Barangoló, reményeim szerint első, de nem utolsó darabját. Jelenleg épp a Kiscelli Múzeum változatát csináljuk.

A Budapest Art Weekkel hogyan kerültél kapcsolatba?

A Nyitott Műtermek teadélutánján találkoztam Bérczi Lindával (melynek szintén ő a főszervezője), az Art Week megalkotójával, aki már akkor nagy lelkesedést mutatott a budapesti munkáim iránt, szerette őket. Említettem neki, hogy kiadványokat is szerkesztek, majd dolgoztunk együtt egy teljesen más projekten. Először azt kérdezte meg, hogy nem csinálnék-e az Art Week részére egy A3-as, 50 darabos limitált sorozatot, ahol az „art weekes” vonal keveredne a saját dolgaimmal. Ez egy tök jó kis ajándék lehet, pláne, ha valamilyen művészi dologgal szeretnénk meglepni valakit. Linda később azt is megkérdezte, hogy nem vállalnám-e el a Art Week összes kiadványának, plakátjának szerkesztését és egyáltalán mindent, ami az eseményhez társul. Nagyon vártam ezt a feladatot, mert a sok kreativitást néha jó fellazítani egy kis tördeléssel! (nevet) Őszintén mondom, szeretem ezeket a melókat is!

Hogyan fogsz hozzá az alkotáshoz? Az Art Week esetén például, miképp vágtál bele a tervezésbe?

Általában úgy szokott lenni, hogy az agyamban megjelenik valami fő csapásirány. Jelen esetben egy középtengely, amin Budapest leghíresebb múzeumai láthatóak összemosva, a kép két oldalán pedig ott vannak az emberkék. Gyakran elmegyek az adott helyszínre vagy szerzek képeket az internetről, bár az előbbit jobban szeretem, mert a neten soha nem találok olyat, ami nekem tetszene. Szeretek fotózni, összegyűjteni a kis képdarabkákat, majd hason fekve nézegetem őket és rajzolok. Nem úgy van, hogy nekimegyek digitálisan, először mindig kézzel vázolok, aztán kerül a gépbe, majd a nyomtatásba.

A képeiden feltűnik az aprólékosság valamint, hogy ügyelsz a részletekre.

Bár a rajzok többnyire elnagyoltak, számomra fontosak az apróságok, például hány oszlop van egy múzeumon. Igyekszem hiteles lenni még annak ellenére is, hogy az egész stilizált. Ez meg is nehezíti a dolgomat, mert ezzel aztán el lehet szórakozni. Szerintem egyébként a tipográfiából hozom ezt a megfelelési kényszert, van egy precíz mániám.

Tipográfia, kiadványszerkesztés, grafika.. Ezek között tudsz prioritást tenni? Melyik vagy igazán?

A MOME-n tipográfiát tanultam, de egyébként autodidaktának tartom magam. Nem igazán szántak grafikus pályára, a saját kitartásomnak köszönhetem, hogy végül az lettem. Kezdetben kiadványszerkesztéssel foglalkoztam, aztán tipográfiával, majd végül tervezőgrafikus lettem és csak ezek, illetve a Fess Budapest! után mertem odaírni a nevem mellé, hogy illusztrátor.

Van olyan, akire felnézel vagy mesterednek tartasz?

Mindig zavarban vagyok, ha ezt kérdezik, mert nagyon sok minden van, amit szeretek és ez szerintem látszik is a képeimen. Konkrét személy annyira nincs, inkább csak stílusirányzatok. Először jött az art déco egy amerikai festőnőnek, Tamara de Lempicka révén, aki ugyan egy erőteljesen felszínes világot festett, de ahogy csinálta, az elképesztő volt. Később jöttek a letisztult dolgok, imádom például az orosz avantgárdot, a Bauhaust, a modernizmust, a funkcionalizmust, de rajongok az építészetért is.

Ahhoz képest, hogy nem kedvenc festőm, Csontvárynak nagyon szeretem az életútját. Az az őrültség és elszántság, ami benne megvolt nekem nagyon megható és kicsit párhuzamba is tudom magammal állítani. Ő is autodidakta, aki egyébként gyógyszerészként dolgozott, míg én egy egyszerű titkárnő voltam és egy teljesen más szakmából váltottam. Tudom, hogy Csontváryt sokan őrültnek titulálják, de szerintem nem volt teljesen az!

Van olyan munka, amire nagyon vágysz?

A mostaniak! Végre olyan munkák találtak meg, amiket nagyon szeretek! A tördelés már nagyon kezdett hiányozni, ezért is örülök nagyon az Art Weekes megrendelésnek! A többit azért szeretem, mert olyan emberekkel dolgozhatok, akik szintén művészettel foglalkoznak vagy ugyanolyan művészetrajongók, mint én, de imádom a Nemzeti Galéria és a Kiscelli Barangolóját is! Az külön jó, hogy a Kiscelliben lehet garázdálkodni is, az ember bármikor odamehet, nem szólnak rá, sőt nekem még a szirénát is sikerült megszólaltatnom! Az egész egy csuda világ, mindig jó, ha ilyen kedves és érzékeny emberekkel foglalkozhatom!

 

Melis Dóra  |   2017/10/04
Nov 6

Le kell győzni a „küszöbfélelmet”!

Interjú | A Budapest Art Week keretében kiállítás nyílik a Várfok Galériában Herman Levente festményeiből, valamint Misetics Mátyás fotóiból. Mindkét művész a galéria állandó művészköréhez tartozik, új sorozataik pontosan tervezett, precízen kivitelezett, bravúros kompozíciók. Kovács Krisztinát, a galéria művészeti vezetőjét kérdeztük.


Szept 2

Az üzenet a legfontosabb

Interjú | A Palotanegyedben új helyszínen várja a Budapest Art Week látogatóit a Molnár Ani Galéria. Az egyik legsikeresebb kortárs képzőművészeti galéria tulajdonosával, Molnár Anival beszélgettünk arról, hogy mi a legizgalmasabb dolog a galériázásban, és mi segít a kortárs művészet megértésében.