„Egykor az antik is kortárs volt” - trendeken túlmutató értékek a Várfok Galériában

A Várfok Galéria, az egyik első hazai alapítású kortárs galéria idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. 1990-ben Szalóky Károly Várfok 14 Műhelygaléria néven nyitotta meg a nagyközönség előtt a kortárs kiállítóteret. Az elmúlt közel három évtizedben számos átalakításon és fejlesztésen esett át a galéria, mely ma a Várfok utca 11. szám alatt, közel 300 négyzetméteres kiállítótérrel és művészeti könyvtárral várja látogatóit.


Szalóky Károly a Várfok Galéria tulajdonosa és Kovács Krisztina művészeti vezető, művészettörténész 
(Fotó: Vogt Gergely)

galéria másik egysége, a szomszédban található Várfok Project Room elsősorban a pályakezdő művészek bemutatkozásának ad teret, míg a Várfok utca páros oldalán végigfutó szabadtéri Galéria19 éjjel-nappal hirdeti a kortárs képzőművészetet az utcán sétálóknak. A galéria állandó művészkörrel dolgozik, és kiállításai a kortárs képzőművészet fontos értékeinek bemutatását állítja középpontba. A Várfok Galéria for-profit tevékenysége mellett non-profit feladatokat is ellát, és évek óta részt vesz izgalmas kiállításaival és érdekes programjaival a Budapest Art Weeken.

Leltározás a galériában több mint 1800 műalkotás között

A Várfok Galéria három évtizede a kortárs művészeti élet meghatározó intézménye. Egy galériát fenntartani, pláne ilyen hosszú távon komplex tevékenység. Melyek ennek legfőbb pillérei?

A Várfok Galériát a hosszú távú gondolkozás, a hitelesség és a generációkon átívelő értékképviselet határozza meg. Életművekben, és nem trendekben gondolkozunk. Igyekszünk felülemelkedni az ember vizualitását befolyásoló aktuális divathullámokon és távlatokban szemlélni a művészeti történéseket, alkotói utakat. A cél az, hogy korunk művészei közül megtaláljuk és támogassuk azokat, akikben olyan értéket érezünk meg, mely túlmutat saját korunkon, időtlen, és megállja a helyét a művészettörténet folyamában. Ezt a gondolatot erősíti a Várfok Galéria mottója: „Egykor az antik is kortárs volt”.

Aurelia Engel, Françoise Gilot, Szalóky Károly, Kovács Krisztina, New York, 2017

Közel 30 művészt képviseltek, és havonta jelentkeztek új kiállításokkal. Hogy néznek ki a galéria mindennapjai? Milyen feladatai vannak egy galériásnak?

Feladataink közül mindig a leghangsúlyosabb az éppen aktuális kiállítás megrendezése, promotálása, a látogatókkal való kommunikáció, tárlatvezetések, rendezvények lebonyolítása. Ezzel párhuzamosan több szálon szervezzük művészeink belföldi és külföldi kiállításait, ápoljuk a kapcsolatot a gyűjtőkkel, érdeklődőkkel, intézményekkel. Mivel életművekben gondolkodunk és egy állandó művészkört képviselünk, raktárunkban több mint 1800 műalkotás található. Feladataink közé tartozik ennek az állománynak a gondos rendben tartása, nyilvántartása és kiállításokra való előkészítése.

Rozsda Endre - Mindenkinek van saját álma, kiállítás a Várfok Galériában, 2019-2020

Hogyan alakul ki a munkakapcsolat egy-egy művésszel?

A Várfok Galéria művészkörének nagy részével már évtizedek óta együtt dolgozunk. De nagyon fontosnak tartjuk a fiatalabb generációk képviseletét is. Általában mi keressük meg azokat a művészeket, akikről úgy érezzük, hogy illenének a Galéria szellemiségéhez, profiljához, olyan értéket képvisel művészetük, melyet fontosnak tartunk támogatni. Így elindul egy műterem-látogatásokkal fűszerezett beszélgetés közöttünk. Először a kisebb galériaterünkben, a Várfok Project Roomban ajánlunk meg egy kiállítási lehetőséget, és ha ez a bemutatkozás jól sikerül és úgy érezzük, emberileg is együtt tudunk dolgozni, ami számunkra nagyon fontos szempont, akkor állapodunk meg hosszútávra.

Rendkivüli művek rendkívüli időkben, csoportos kiállítás a Várfok Galériában, 2020

Mi a galériás lét legizgalmasabb része?

Két dolgot emelnék ki, az egyik a kiállítás-rendezés, amikor megszületik egy tárlat ötlete és fokról fokra eljutunk a megvalósításig. Fantasztikus érzés, amikor minden egyes műtárgy megtalálja a helyét, a rendezés utolsó fázisában beállítjuk a fényeket és a művek életre kelnek.  A másik nagy öröm, amikor a kortárs művészettel ismerkedő új érdeklődő számára megtaláljuk a galéria 1800 rendelkezésre álló műtárgya közül azt az alkotást, amely ténylegesen megérinti, megszólítja az illetőt. Csodálatos pillanat, amikor sikerül kitárni egy alkotói világot, ha ez a kapcsolódás létrejön, akkor tapasztalható meg igazán milyen öröm és micsoda szellemi és vizuális gazdagodást jelent egy műtárggyal való együttélés.

Korniss Péter kiállításának megnyitója, 2017
(Fotó: Vogt Gergely)

Évek óta izgalmas kiállításokkal vesztek részt a Budapest Art Weeken, mit gondoltok a rendezvénysorozatról?

Az Art Week a hazai képzőművészeti élet legpezsgőbb és legsokrétűbb programsorozata. Mindenki megtalálhatja benne a személyiségéhez illő programot, kulisszatitkokba nyer betekintést, teljes körképet kaphat a for- és non-profit művészeti színtérről, találkozhat azok legfontosabb szereplőivel.

Tárlatvezetés a Budapest Art Week-en a Várfok Galériában, 2019

Hogyan lehet közelebb hozni a kortárs művészetet, ahhoz, aki nem ismeri, vagy még csak most ismerkedik a kortársakkal?

Kommunikációval. Nagyon fontos a látogatókkal való beszélgetés, a tárlatvezetések. Fontos, hogy kiindulópontokat adjunk, melyek mentén mindenki a saját világával fűszerezve kialakítja véleményét az adott alkotóról, műtárgyról. Jó műveket nézve ugyanúgy fejleszthető a szem, a látás, miként a fül is kvalitásos zenéket hallgatva. Ezzel egy új világ nyílhat ki számunkra tele izgalmas alkotókkal és szellemi energiákkal.

Galériatúra a Budapest Art Week-en a Várfok Project Room-ban, 2019

Milyen kiállításokkal készültök a 2020-as őszi BAW-ra a Várfok Galériában és a Várfok Project Room-ban?

A Várfok Galéria, mint az egyik első kortárs magángaléria 1990-ben nyitotta meg kapuit, vagyis idén ünnepli a 30 éves jubileumát. Ősszel egyik kiemelt művészének, Mulasics Lászlónak rendez egy nagyszabású kiállítást. A Kutyák, szarvasok és griffek című tárlat az ősi enkausztika (viaszfestés) technikájával dolgozó alkotó legendás állatmotívumait és azok hátterét vizsgálja. Párhuzamosan ezzel a Project Roomunkban Czigány Ákos fotográfusunk és Néma Júlia keramikus tervezőművész műveit mutatjuk be. A tárlaton végigvonuló két vezérmotívum, a doboz és a ház legkülönbözőbb formákban való megjelenítései adják a kiállítás alapját.

Galériás kulisszatitkok címmel interjúsorozatot indítottunk a Budapest Art Week Magazinba, ahol bemutatjuk BAW-on résztvevő galériáinkat. Hogyan talál egymásra művész és galériás? Miként valósulnak meg a kiállítások? Mi a különbség a forprofit, nonprofit és projekt galéria között? Hogyan lehet közelebb hozni a kortárs művészetet a látogatókhoz? És egyáltalán hogyan működik egy galéria? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat sorozatunkba, hogy bemutassuk Budapest pezsgő galériás színterét!

Költő Nóra  |   2020/07/27
Szept17

A közösség ereje: LAVOR Collective

Interjú | „A közösség nem több vagy kevesebb. A közösség más. Egészen és tökéletesen és alapvetően más élet, lét, lehetőség, valóság, csoda és misztérium.” – Hamvas Béla ikonikus mondata a LAVOR Collective mottója, akik a budapesti galériás és összművészeti színtér friss szereplői. Egy közösség, ahol nem hisznek a véletlenekben, épp ezért szeretnek mindent visszafejteni és feltárni jelentésben, cselekedetekben egyaránt. Az ismeretlenek mélyén megbúvó mintázatok felismerése, a szinergiák keresése és a folyamatos analízis fejlődésük alapja.


Aug18

Kortárs kiállítások és kiadványok kavalkádja az ISBN könyv+galériában

Interjú | Az ISBN izgalmas színfoltja a budapesti galériás színtérnek: a VIII. kerületi Víg utcában megbújó üzlethelyiségbe lépve művészeti könyvek és kiadványok izgalmas forgata várja az érdeklődőket, hátul pedig a galéria aktuális kortársművészeti kiállítása teszi felejthetetlenné a látogatást. A könyvesbolttal kiegészülő galéria nevének eredet se véletlen: a kiadványok azonosítását szolgáló, 13 jegyű kód, az ISBN-szám (International Standard Book Number) áll az elnevezés mögött.