„Élvezem, hogy lelassult a világ” - Teplán Nórával beszélgettünk

Nyitott Műtermek a kanapéról sorozatunk harmadik részében Teplán Nórával beszélgettünk, aki mindig is érdeklődött a művészetek iránt, de csak az ELTE-n töltött egyetemi évei alatt döntötte el, hogy alkotói pályára szeretne lépni. Fel is vették a Képzőre, és már az ott töltött idő alatt csatlakozott a művészek által működtetett MŰTŐ-höz, ahol kiállításokat, zenei eseményeket, kulturális programokat szerveznek, és Kolozsvártól Los Angeles-ig rengeteg helyen megfordultak az elmúlt években.


Nóra másik bázisa a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, ahol műterme is található, a karantén alatt azonban inkább saját lakásában alkot. Az otthon töltött napokra nosztalgiával tekint, az általános iskola nyári szüneteinek hosszúra nyúlt napjait idézi fel benne ez az időszak, sokat merít és inspirálódik ezekből az emlékekből. Emellett kísérletezik új médiumokkal, új anyagokkal és igyekszik kihasználni a sietős hétköznapokból felszabadult időt.

Hogyan ébredt fel az érdeklődésed a művészetek iránt? Mindig is tudtad, hogy ezt a pályát választod?

Volt pár kerülőút mire megérett bennem az elhatározás, hogy a művészi életpályát válasszam. Sokáig fontolóra se vettem, hogy ezzel hivatásszerűen foglalkozzak, pedig a rajzolás gyerekkorom óta az életem része, és nem telt el úgy nap, hogy ne ez lett volna az első dolog, ahogy felébredtem. Ennek az egyik oka az volt, hogy tartottam tőle, ha művészeti iskolába megyek, megváltozik az alkotással való viszonyom a feladat vagy a kötelesség jellege miatt, ezért ameddig lehetett kerültem az efféle kötöttségeket. Másfelől pedig szerettem volna nyitva hagyni a lehetőségeket, sok minden foglalkoztatott, jól ment az összes tantárgy, és úgy voltam vele, még bármi megtörténhet, még bárki lehetek.

(Fotó: Csengery Máté)

Mi volt az a fordulópont, amikor eldöntötted, hogy festő szeretnél lenni?

Gimnázium után több különböző szakra is beadtam a jelentkezésem, és kicsit a véletlenre, vagy ha úgy tetszik a sorsra bíztam, hogy melyik szakon fogok továbbtanulni a pontszámaim alapján. Benne volt a pakliban a pszichológia, a magyar szak, az anglisztika, és akkor még elég komolytalan formában a grafika is. Végül szociológia szakra mentem, amit nagyon szerettem, főleg tanulni, mert széleskörű tudást és tájékozottságot adott. Mégis, egy éve jártam már az ELTE-re, amikor nyáron az egyik festő ismerősömmel beszélgettem, és ahogy mesélt, váratlanul jött a felismerés, hogy festőnek kell mennem. Tényleg úgy hatott, mint egy megvilágosodás. Szinte azonnal beiratkoztam a Corvin Rajziskolába, ahol Kis Róka Csaba volt a tanárom, és a következő évben felvettek a Képzőre Gaál József osztályába, ahol 2018-ban diplomáztam. 

Milyen mérföldköveket tartasz számon a karrieredben?

Leginkább a személyes mérföldköveket, melyek valamelyest végigkísérnek egy meghatározó vonulatot vagy periódust az életemben. Például az egyetemi évek alatt, egy pályázat alkalmával ismertem meg Tóth Pál Sándort, a Deák Erika Galéria egykori vezetőjét, (aki jelenleg a Budapest Art Mentor program mentora, mely képzésben én is részt veszek). Az ő ismeretsége nagyon sokat jelentett számomra mind szakmailag mind emberileg, mivel akkoriban éppen egy nehezebb perióduson mentem keresztül, és sok megerősítést, pozitív visszajelzést kaptam tőle a munkáim kapcsán. Pali rendezte meg az első kiállításomat, és segített abban, hogy a munkáim publikálásra kerüljenek egy katalógusban. Emellett több olyan mérföldkő is van, ami a MŰTŐ-höz kötődik. 

Nimova Projeckt: Fehér Menny, kiállítás a MŰTŐ-ben (Fotó: Papp Fanni)

Mesélsz erről a projektről? 

A MŰTŐ-t néhány festő barátom és volt osztálytársam alapította még 2016-ban, amihez egy évvel később csatlakoztam. Egy artist-run kiállítóteret működtetünk, ahova rendszeresen szervezünk kiállításokat, zenei eseményeket, kulturális programokat, független művészeti platformot kínálva ezzel a budapesti színtéren. A hely működése teljes mértékben önszerveződő, mindent magunk csinálunk, de sokat köszönhetünk a barátainknak és a MŰTŐ köré szerveződött közösségnek is. Mindemellett nem csak szervezőként vagyunk jelen, művészeti kollektívaként részt vettünk már külföldi művészeti vásárokon és nemzetközi cserekiállításokon is, például a kolozsvári Lateral Artspace-szel, vagy a pozsonyi HotDock Galériával is együttműködtünk, és így jutottunk ki Los Angeles-be is tavaly tavasszal, ahol a Durden and Ray Galériában rendeztünk csoportos kiállítást.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a MŰTŐ-vel?

Nagy izgalommal vártuk az évkezdést, mivel az idei év több szempontból is léptékváltás számunkra. Sok együttműködést, programot és utazást terveztünk erre az évre, amelyek most bizonytalan időre eltolódnak, ezért az a legfontosabb, hogy a körülmények ellenére proaktívak maradjunk, főleg az olyan nemzetközi együttműködések esetében, amelyek a fennálló helyzet miatt átmenetileg parkolópályára kerülnek. Ilyen például az év eleje óta futó Alterum névre keresztelt, a Visegrad Fund által támogatott nemzetközi kollaborációnk, amiben három artist-run galériával működünk együtt a V4 országokból, pontosabban Csehországból, Szlovákiából és Szerbiából. Szerencsére vannak lehetőségeink, nemsokára egy podcast sorozattal jelentkezünk a projekt kapcsán a Lahmacun online rádión. 

(Fotó: Csengery Máté)

Említetted a Budapest Art Mentor programot. Miért jelentkeztél erre a képzésre?

Az Art Mentor programra a diploma utáni évben figyeltem fel, mert sok lehetőséget láttam benne az egyéni fejlődésre, és tetszett az egyes évfolyamok közösség jellege. Már korábban is viszonylag tudatos voltam, kerestem a lehetőségeket, viszont azt is tudom, hogy sok fölös időm és energiám ment el arra, amíg kitapasztaltam, hogy melyik a járható út és melyik nem. A programban a legjobb szakemberek segítenek nekünk hétről hétre, hogy az ott szerzett tudást jól és célzottan tudjuk alkalmazni a karrierépítésben, és a gyakorlatban is meg tudjuk valósítani mindazt, amit esetleg korábban is sejtettünk már, de még nem tudtuk a mikéntjét, a hogyanját. Szerencsére a karantén ideje alatt sem állt le a képzés, online megy tovább a program, változatlan menetrendben.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületben van a műtermed, ahol szintén egy művész közösség része vagy. Itt mivel foglalkoztok az alkotáson kívül?

AZ FKSE-ben több másik műterem, közösségi tér, és kiállítótér is van. Nagyon változatos az egyesület tevékenysége, rendszeresen vannak kiállítások, vetítések, olvasókörök és egyéb közösségépítő események. Zajlik ott az élet, és jó érzéssel tölt el, hogy sok programba már csak azért is bevonódok, mert ott dolgozom.

A karantén alatt is be tudsz járni alkotni?

Szerencsére be tudok menni, de már sok mindent hazahoztam a műteremből, és gondolkodom rajta, hogy hosszú távon is inkább itthonra rendezkedjek be, mivel kiszámíthatatlan, hogy meddig fog elhúzódni a járvány. Voltaképpen kényelmesebb is, csak kicsivel limitáltabbak a lehetőségek az otthoni munkakörnyezetben, ami meg is követeli, hogy más anyagokat, módszereket használjak. Ez a változás serkentőleg is hat, teljesen más impulzusok érnek, ez most tetszik.

Hogyan lesznek az ötleteidből alkotások, milyen munkamódszerrel dolgozol?

Van több jegyzetfüzetem, amit még az egyetemi évek alatt kezdtem el írni. Főleg az olvasott könyvekből halmoztam fel bennük idézeteket, könyvrészleteket, műfajtól függetlenül bármit, ami megfogott vagy elgondolkodtatott, hogy ne vesszenek feledésbe. Egy idő után a memóriám pótlékai és munkáim alapjai lettek ezek a füzetek, nagyon szeretem visszalapozgatni őket. Sokat inspirálódom szépirodalomból, filozófiai olvasmányokból, filmekből, amelyek az ember és az élet viszonyát vizsgálják, vagy olyan rezdüléseit írják le, melyek képesek árnyalni ennek a viszonynak a rétegzettségét, a mélységeit, vagy pont hogy annak banális egyszerűségét. Szeretem ezeket a rezdüléseket megélni és láttatni, a munkáim is ezeknek a momentumoknak a lenyomatai. 

Interlude series: On the Sun, 2020, Complement, 2020, Ianus I, 2019

Képeid megalkotása során nemcsak a hagyományos eszközökhöz nyúlsz, hanem fotókat, felnagyított képkivágatokat használsz és absztrakt kollázsokat hozol létre. Miért érdekel a hagyományos festészet és az új média viszonyával való kísérletezés? Milyen médiumokat emelsz be még alkotásaidba?

Vannak olyan médiumok, amiknek kifejezetten szeretem a hangulatát és a technikából kifolyólag olyan vizuális effektusokat képesek létrehozni, amelyek előidézik ezeket érzeteket. Ilyenek a különböző grafikai eljárások, például a szitanyomatok raszterei, a metszetek, nyomatok által létrehozott felületek, az analóg fotókra és filmekre rátapadt szöszök sziluettjei, a fekete-fehér fotók finom átmenetei és érdes kontrasztjai, a lejárt film elszíneződött képkockái, vagy az elhalványult fotópapír pasztelles árnyalatai. Ezek számomra mind-mind nagyon hasonló esztétikai minőséget képviselnek. Technikai szempontból munkáimban azzal kísérletezek, hogy hogyan lehet a más médiumokban fellelhető vizuális stílusjegyeket és az általuk keltett érzeteket alternatív módon reprodukálni. Ekkor kezdtem el szkennert és fénymásolót is bevonni a munkafolyamatba, amelyeknek szintén nagy hagyománya van a képzőművészetben. Bármilyen digitális médiumot is alkalmazok a munkáim elkészítéséhez, a manualitás számomra esszenciális része az alkotói élménynek, ezért keresem a kettő keresztmetszetében a lehetőségeket.

Mi az oka annak, hogy leginkább monokróm alkotásokat hozol létre? Tudatos részedről a színek kerülése?

Ezzel a kérdéssel magam is sokat foglalkozom, és egy folyamatos küzdelem tárgya. A színek fokozatosan koptak ki a munkáimból, bár sosem éreztem a harsány színeket hozzám közelállónak, így ez a folyamat természetes módon ment végbe. Mire feltűnt, beleszerettem a monokróm képek esztétikájába, és elidőztem bennük. Az igény azonban, hogy színekkel is foglalkozzak, egyre erőteljesebben jelentkezik bennem, így előbb utóbb megtalálom a módját annak, hogy miként tudom visszacsempészi őket ugyanolyan természetességgel, mint ahogy elengedtem őket.

Meeting the Irregular series: Calypso, 2018

Munkáidban sokszor olyan megfigyelések kerülnek feljegyzésre, amelyek az állandóság állapota és a benne jelenlévő rendszertelenség köré összpontosulnak. A karantén idején ezek a kérdések talán még jobban fókuszba kerülnek. Te hogyan éled meg a bezártságot?

Az említett munkák egészen hasonló szituációban születtek, amikor huzamosabb ideig külföldön voltam egy amszterdami rezidencia programon. Akkor valahogy nehezebben éltem meg a bezártságot, amiben persze az éghajlattól kezdve az idegen környezetig sok minden közrejátszott. Most ennek szinte az ellenkezőjét tapasztalom. Persze vannak kevésbé kellemes pillanatok, de alapvetően nagyon jól érzem magam itthon. Élvezem, hogy lelassult a világ és van lehetőség megérkezni, jelen lenni. Az időm nagy részét olyan dolgokkal töltöm, amikre már régóta vágytam, de nem fértek bele korábban. Az általános iskolai nyári szünetekre emlékeztet a mostani időszak, amikor még valahogy máshogy telt az idő, minden olyan lassú volt, és időtlennek tűnt. Emiatt különös nosztalgiában telnek a napjaim, amire már nem gondoltam, hogy valaha sor kerül. Sokat merítek a régi emlékekből, inkább most ezek inspirálnak.

Min dolgozol most? Mi az, ami a leginkább foglalkoztat?

Ez az időszak arra jó, hogy elmélyedjünk a már futó projektekben, átgondoljunk korábbi elképzeléseket, prioritásokat, rendet tegyünk magunk körül és magunkon belül is, újra meghatározzuk az irányokat. Sok elképzelésem van: szeretném magamat kipróbálni más területeken, kísérletezni új anyagokkal, más médiumokkal – jelenleg ezek megvalósítását tűztem ki célul. 

Meeting the irregular series: Hour, 2018

Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak az otthon maradásra, szerinted hogyan lehet egy kis művészetet csempészni a mindennapokba?

Számomra ez a lelassulás, a bepótolás és a töltekezés időszaka, ezért én csak azt tudom javasolni, hogy akinek lehetősége van rá, olyan tevékenységekre használja a felszabadult idejét, amikre a sietős hétköznapok során nincs lehetősége, vagy legalábbis nem olyan minőségben, ahogy szeretné. Személy szerint én a számítógéptől is igyekszem megszabadulni, és az offline tevékenységekre helyezem a hangsúlyt, ha már egyszer végre megtehetem. Így nem csak félretett könyveim kerültek elő, hanem a művészeti albumokat is elkezdtem újra lapozgatni...

Új sorozatot indítottunk a Budapest Art Week magazinjában, ahol házhoz visszük a Nyitott Műtermek programsorozatunkat. Az interjúkban olyan művészeket mutatunk be, akik az Art Week ideje alatt kinyitották volna műtermeik kapuját a nagyközönség számára, de most inkább ők is zárt ajtók mögött alkotnak. Nemcsak a művészek munkásságába és műtermeikbe nyerünk virtuális betekintést, hanem arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan élik meg az önkéntes elvonulást, hogyan reflektálnak alkotásaikban a megváltozott mindennapokra, és mit tanácsolnak az otthon maradáshoz.

(Borítókép fotó: Csengery Máté)

Költő Nóra  |   2020/04/28
Máj14

„A bolygónkra ráfér egy kis megpihenés” – Majoros Áron

Interjú | Miként lesz valakiből szobrászművész? Hogyan születik meg egy-egy műalkotás? Mire van szükség az alkotói pályán való érvényesüléshez? A nyitott műtermek a kanapéról sorozatunk legújabb részében Majoros Áronnal többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat. Miközben beavatott minket alkotói univerzumának kulisszatitkaiba, beszélgettünk a sikeres karrierépítésről, az érvényesülésig vezető kanyargós útról, a szobrászat és a művészet szerepéről, valamint a járványhelyzet miatt megváltozott világról.


Máj22

 „Az izolált lét megkönnyíti a prioritások fenntartását” - Szakál Éva

Interjú | Szakál Évával a Nyitott Műtermek a kanapéról sorozatunkban a DIO alkotótérről, a közös műtermi létről, mérföldkövekről és fordulópontokról, kínai tanulmányútról, az online tér és a festészet kapcsolatáról, hard-edge és a posztdigitális festészeti műfajokról, valamint a karanténban töltött hétköznapok előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk.