Nyitott Műtermek a kanapéról: Horváth Lóczi Judit
Sorozatunk második részében Horváth Lóczi Judittal beszélgettünk, aki kanyargós úton jutott el a művészi hivatás megtalálásához. Munkáit leginkább személyes élethelyzetek és történetek inspirálják, amelyeket addig formál, míg azok geometrikus formákba öntve, önálló vizuális nyelven jelenítik meg gondolatait, érzéseit, tapasztalatait.

Műterme igazából egy jól felszerelt asztalos műhely, ahol minden kellék megtalálható az elmélyült alkotáshoz, és bár egy ilyen helyet általában alkotói káosznak képzelünk el, Judit a rendet részesíti előnyben, ahol minden kis alkotóelemnek megvan a maga helye. Szerencsére a kényszerű karanténban is be tud járni a műhelyébe, ahol első önálló berlini kiállításának utolsó részleteit simítja el, mely remélhetőleg ősszel megnyílik. Mondanivalója nem is lehetne aktuálisabb: egy olyan kiállításon dolgozik, ahol mindenki átélheti azt a boldog alámerülést, amit akkor érez, ha a műtermében dolgozhat. A címe is ez lesz: Art is my Therapy.
Mikor és miért kezdtél művészettel foglalkozni?
Mióta az eszemet tudom, a művészeti tevékenység volt számomra a legboldogabb időtöltés, azt hiszem a bölcsődei évekre tehető, amikor rájöttem, mennyire élvezem a rajzolást, a játék rovására is. Aztán a pályaválasztás előtt kétségeim támadtak, hogy szabad-e ezt, jó-e, ha művész leszek, így jött a hatalmas varga-betű. Tájépítészként végeztem, majd munka mellett jártam a Budai Rajziskolába, Szegedre képi ábrázolásra, a Werk Akadémiára és Színdinamikai Szakmérnöki képzésre a BME-n, majd elvégeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem képi ábrázolás szakát, legutóbb pedig a Budapest Art Mentor programot csináltam végig. Végül, amikor a METU-ra jártam, akkor kristályosodott ki bennem, hogy ha a művészetet tekintem az első számú tevékenységemnek, hivatásomnak, akkor a mellette pénzszerzési céllal végzett munka sem olyan nehézkes.
Milyen mérföldköveket tartasz számon a karrieredben, mik voltak a fordulópontok?
Sok ilyen van, akár azokat a szakmai sikereket veszem számba, amelyek megerősítették a magamba vetett hitemet, akár ha azokra az iskolákra és oktatókra gondolok, akik megváltoztatták az életem. Fordulópont volt a Barcsay díj elnyerése 2015-ben, és nagy öröm a most elnyert 2019-2020-as évre szóló Pollock Krasner Alapítvány ösztöndíja. Nagy mérföldkőnek érzem a márciusra tervezett berlini önálló kiállításomat is, amit sajnos el kellett halasztani, de remélem ősszel ez is megvalósul.
A műteremben (Fotó: Mohos Angéla)
Kiket tekintesz a mestereidnek?
Fontos pont volt, amikor a színdinamikai képzésen találkoztam Konok Tamással, aki azóta is mesterem, mentorom. Áldás a jelenléte, tudása. Másik két mesteremként Kelemen Marcelt és Barabás Mártont szoktam említeni. Marcel évekig tanított a Budai Rajziskolában, és tőle mindent megkaptam, ami a szakmai alapokat jelenti. Megtanított a különböző technikára, trükkökre, hozzáállásra, és a művészetben élő szabadságra. A Barabás Tanár Úrral töltött időszak és az akkor induló METU képi ábrázolás képzése maga volt a kánaán: rangidős, felnőtt diákként lubickoltam a helyzetben, hiszen fantasztikus tanáraink voltak, szabadon kísérletezhettünk. Barabás Márton embersége és megkérdőjelezhetetlen tudása fogta át az egészet. Egyébként mindhárom mesteremmel tartom a kapcsolatot, és mindig számíthatok a segítségükre, tanácsukra. Sokat változtatott rajtam – természetesen jó irányba – a Budapest Art Mentor képzés is, ahol pazar tanári gárda tanította nekünk a tudatosabb művész-létet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy felvettek.
Mit adott neked a Budapest Art mentor program?
Erre szokták azt mondani, hogy már nem tudom, milyen volt előtte. A szakma krémje tanított minket a nemzetközi és hazai jelenlét ajánlott formáira, stratégiára. A képzés egyrészt kitágította a horizontomat, másrészt segített abban, hogy fókuszáltabban használjam az eneregiáimat a karrier építésben. Valahogy úgy tudom megfogni, hogy profibb művésszé váltam a képzés által, oly módon, hogy a munkáim valódisága, őszintesége – remélem – nem sérült.
Bad Hair Years - kiállítás a Faur Zsófi Galériában (Fotó: Spingár Anita)
Milyen érdekességek vannak a műtermedben? Hogyan lesznek nálad az ötletből műtárgyak?
A műtermem egy jól felszerelt asztalos műhely és művészeti bemutatóterem ötvözete. Szeretek mindent begyűjteni, amire valaha is szükségem lehet az alkotás során, de a rendet is nagyon szeretem, ezért állandóan rendeztegetek, pakolok. Általában egy-két munka van elöl, amin dolgozom, és a kis alkatrészek, keretek, festékek szépen elpakolva. Emellett sok füzetkét találni, amikbe leskiccelem az ötleteimet. Ilyen füzet mindig van nálam, néha még éjjel is nekiállok rögzíteni az ötleteimet.
A járványhelyzetben, a kényszerű bezártság alatt is be tudsz járni a műtermedbe?
Most, a karantén alatt még nagyobb szükségem van az alkotásra, amikor csak tudok bemegyek. Ha beszűkül a szabad tér, akkor az alkotás számomra az egyik legjobb megoldás, ahol levezethetem a feszültséget.
Alkotás otthonról
Munkáidat leginkább élethelyzetek és személyes történetek inspirálják, amelyeket absztrahálsz, és geometrikus formákkal jelenítesz meg. A karantén idején talán ezek az élethelyzetek besűrüsödtek, merítesz ebből az időszakból, alkotásaidban is megéled a jelen helyzetet?
Ez az időszak, bár sok szempontból nehéz, valóban nagyon hat rám művészileg. Olyan erős érzelmeket és élethelyzeteket élek meg, amiket ritkán, és ezeket jól esik átgyúrni magamon, alkotni belőlük. Ezért azt találtam ki, hogy az egyéb munkáim mellett csinálok egy karantén-sorozatot. Minden nap posztolok egy kisméretű papírmetszetet, ami az aktuális ügyekről szól.
It is closing (Quarantine series)
Az anyaság és a gyereknevelés központi szerepet játszik munkáidban. Mióta foglalkoztat ez a téma?
Természetesen már az első fiam megszületése is számtalan újdonságot hozott az életemben, de az igazi változás az volt, amikor nem sokra rá megszületett a második fiam is. Az volt a mélyvíz. Éreztem, hogy ha tetszik a közönségnek, ha nem, az ép elmém érdekében ezeket a nehézségeket és újdonságokat ki kell dolgoznom magamból. Hiszen a művészet az én terápiám.
Miként alakítod a személyes történeteket, élethelyzeteket, az anyasághoz kapcsolódó érzéseidet, mindennapjaidat képekké? Van, hogy a gyermekeidet is bevonod az alkotó folyamatokba?
A már említett füzetekbe készítek rengeteg vázlatot a kidolgozandó mondanivalóval, emlékkel, történettel. Addig rajzolok, amíg elég szikárnak és egyszerűnek érzem a képi megfogalmazást. Nem narratív illusztrációkat szeretnék készíteni, hanem önálló vizuális munkákat, melyeknek mellesleg volt egy kiindulópontjuk. Azt persze nem tudom, és nem is szeretném elkerülni, hogy a gyerekek bevonódjanak, sokszor inspiráljuk egymást, és néha együtt alkotunk. Sok mindent szeretnék átadni nekik, de ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a művészetre akár alkotóként, akár befogadóként, mindig számíthatnak.
Monotonous work, humble work, unseen work (Fotó: Spingár Anita)
Sok munkádban feltűnik a ház különböző alakokban, ez egyfajta szimbólum? Mit jelképez számodra?
A ház motívum viszonylag új nálam. Tavaly voltunk egy hónapot külföldön a családdal, ahol a férjem dolgozott, mi meg elkísértük a fiúkkal, hogy ne kelljen elválni egy hónapra. Az nagyon hasonló élmény volt, mint ez a mostani karantén. Mindenki azt mondja erre, hogy milyen jó lesz! De az igazság az, hogy az életterünk beszűkült, nem ismertünk senkit, nem találkoztunk senkivel, a fiúknak és nekem is nagyon hiányzott az óvoda. Dolgozni alig tudtam, viszont újra háztartásbeli lettem. Ezeket a frusztrációkat, az anyai ösztönt, a hérai attitűdöt, mindennapi rutin-munkákat, az anyai lét láthatatlanságát, de szükségességét fejeztem ki a ház formával. Ami véd, összetart, de be is zár. A terápiás munkaként indult sorozat (Try to be a good mother) végül is az őszi Bad Hair Years kiállításom egyik fő eleme lett a Faur Zsófi galériában.
Min dolgozol jelenleg? Mi foglalkoztat?
Az imént említett tavalyi kiállításon bemutatott sorozatokból még nem készült el minden tervezett munka, ezeket lassabb tempóban, de folytatom. És a legfontosabb most a karantén-sorozat, amiről meséltem. Ez ad erőt, ez a “jó izgalom” a mindennapjaimban. Persze vannak távlati céljaim is, szobrokat és interaktív festményeket tervezek megvalósítani a távoli jövőben.
Everyday needs - Patience (Quarantine series)
Berlinben nyílt volna kiállításod márcisuban, amit sajnos el kellett halasztani. Míg nem nyithat meg a tárlat, egy kis kirakat kiállítással készültök, ezt hogy kell elképzelni?
Feles Máté szobrásszal – a galéria tulajdonosával – azon dolgozunk, hogy készüljön egy mini-kiállítás a galéria kirakatába, ami beharangozza az őszre eltolt kiállítást. Először nagyon fájt, hogy le kellett mondani a megnyitót az utolsó percben, de most már úgy vagyok vele, hogy minden kész van hozzá, már csak fejleszteni tudjuk, hogy még jobb legyen, amikor megcsináljuk. Szuper csapatom van, Máté mellett Mártonffy Melinda kurátorral, és Márián Gábor grafikussal dolgozunk együtt. Folyamatosan jönnek az új ötletek, új megoldások. Lehet, hogy így egy sokkal kiérleltebb tárlat lesz a végén.
Mesélsz magáról a kiállítás koncepciójáról?
A tematika is témába vág, a karantén után még aktuálisabb lesz, mint előtte. Abból indultam ki, hogy már tavaly is olyan rossz húzást éreztem a sajtóban (például a menekültválság okozta negatív áradat), amitől inkább elzártam magam. Egyfajta béke-szigetét álmodtam meg a művészet eszközeivel, ahol a betérő vendég lelke és szeme is megpihenhet egy időre. Ahol átélheti azt a boldog alámerülést, amit én mindig érzek, ha a műteremben dolgozhatok. Gyógyír a léleknek. A cím is ez lesz: Art is my Therapy. A kiállítás két nagyobb installációt tartalmaz, az egyikbe be is lehet majd lépni. Nem hagyományos kiállítást szeretnénk, ahol kitesszük a képeket a falra, hanem ennél akítvabban átélhetőt. Ezért találtuk ki, hogy a számos tervezett workshop helyszíne is a kiállítótér közepén lesz.
Műterem
Hogyan éled meg a bezártságot, és ez miként befolyásolja a művészetedet, új alkotásaidat?
A tavalyi külföldi “karantén” után idén év elején önkéntes karanténba helyeztem magam, hogy elkészüljek a berlini kiállításra szánt művekkel. Amik az utolsó pillanataban ki is kerültek Berlinbe, úgyhogy lassan rutinos karanténozó vagyok. Ami most más, hogy a családom féltése és a gazdasági bizonytalanság szorongást okoznak bennem – ez viszont új munkákhoz ad inspirációt.
Szerinted hogyan fogja befolyásolni a művészeti világot a járvány? Mit gondolsz milyen pozitív hozadékai lehetnek ennek az időszaknak az alkotás területén?
Az biztos, hogy a művészeti élet megszokott ritmusát az új helyzet teljesen átírja. Valószínű, hogy sok galéria, vásár tönkremegy, de azt is látom, hogy aki rugalmas, az új csatornákat hoz működésbe. Én is nézek például online riportokat, amit nagy galériák készítenek művészekkel. Sajnálom, hogy a Magyarországon éppen beinduló pozitív folyamatok – például a gyűjtői kör edukálása, vagy az, hogy trend lett kortárs munkát vásárolni – valószínűleg meg fognak torpanni, és kíváncsian várom, hogy nálunk várható-e a németországihoz hasonló segélycsomag, ami a művészetet tartaná életben. Ha a művészek szemszögéből nézzük, sokan beszélnek arról, hogy az alkotóknak ez a helyzet nem olyan idegen. Így lehet nyugodtan alkotni, nem maradunk le jó kiállításokról, vásárokról, és ez még elmélyültebb munkát eredményez nálam is. Kérdés, hogy lesz-e befogadó fél a művekhez...
Mutation (Quarantine series)
Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak az otthon maradásra, szerinted hogyan lehet egy kis művészetet csempészni a mindennapokba?
Elsőként azt ajánlom, hogy mindenki nézzen körül a könyvespolcán, biztosan talál művészeti könyveket, amiket eddig le sem vett onnan. Most itt az idő megnézegetni őket, töltekezni belőlük. Másrészt természetesen az online világot is érdemes figyelni. Ha van egy pár kedvenc művész vagy galéria, akkor az összes online felületüket érdemes figyelni, most mindenki ide posztol. Ajánlott figyelemmel követni a Budapest Art Mentor, az Új Művészet, az artportal, az artmagazin, a Balkon, és az Artlocator oldalait is, ahol szinte napi szinten érkeznek jó cikkek tartalmak, amik garantáltan kellemesebbek a hírcsatornák híreinél. Aki angolul is szívesen olvas, az bátran keressen rá a külföldi galériák és múzeumok oldalaira, nagyon jó tartalmakat lehet találni. Az én kedvencem a König Galerie és az ő online videochat bejelentkezéseik délelőtt 10-kor.
Új sorozatot indítottunk a Budapest Art Week magazinjában, ahol házhoz visszük a Nyitott Műtermek programsorozatunkat. Az interjúkban olyan művészeket mutatunk be, akik az Art Week ideje alatt kinyitották volna műtermeik kapuját a nagyközönség számára, de most inkább ők is zárt ajtók mögött alkotnak. Nemcsak a művészek munkásságába és műtermeikbe nyerünk virtuális betekintést, hanem arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan élik meg az önkéntes elvonulást, hogyan reflektálnak alkotásaikban a megváltozott mindennapokra, és mit tanácsolnak az otthon maradáshoz.
(Borítókép fotó: Mohos Angéla)
A közösség ereje: LAVOR Collective
Interjú | „A közösség nem több vagy kevesebb. A közösség más. Egészen és tökéletesen és alapvetően más élet, lét, lehetőség, valóság, csoda és misztérium.” – Hamvas Béla ikonikus mondata a LAVOR Collective mottója, akik a budapesti galériás és összművészeti színtér friss szereplői. Egy közösség, ahol nem hisznek a véletlenekben, épp ezért szeretnek mindent visszafejteni és feltárni jelentésben, cselekedetekben egyaránt. Az ismeretlenek mélyén megbúvó mintázatok felismerése, a szinergiák keresése és a folyamatos analízis fejlődésük alapja.
Kortárs kiállítások és kiadványok kavalkádja az ISBN könyv+galériában
Interjú | Az ISBN izgalmas színfoltja a budapesti galériás színtérnek: a VIII. kerületi Víg utcában megbújó üzlethelyiségbe lépve művészeti könyvek és kiadványok izgalmas forgata várja az érdeklődőket, hátul pedig a galéria aktuális kortársművészeti kiállítása teszi felejthetetlenné a látogatást. A könyvesbolttal kiegészülő galéria nevének eredet se véletlen: a kiadványok azonosítását szolgáló, 13 jegyű kód, az ISBN-szám (International Standard Book Number) áll az elnevezés mögött.