Nyitott Műtermek a kanapéról: Szabó Kristóf - KristofLab

Sorozatunk első részében Szabó Kristóffal beszélgettünk, aki 2012-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, majd KristofLab néven hozta létre a különböző művészeti területeket egyesítő brandjét, mellyel folyamatosan kísérletezik. Belekóstolt a zene írásba, a performansz művészet világába, a szobrászatba, mikroelektronikába, fényművészetbe, táncosokkal, színészekkel, programozókkal dolgozik együtt, és különböző művészeti projektekben egyesíti tapasztalatait. Az interaktív installációi és médiaművészeti projektjei mellett sokszor ragad ecsetet is, képeiben főleg a város és identitás kapcsolatával, szociológiai és környezeti kérdésekkel foglalkozik. Kristóf műtermébe is bepillantást engedett, mely elmondása szerint az alkotótér mellett igazi raktár, saját építésű galériával, az installációk kellékeivel. Van ott művirág és kombiné, webkamera és műanyag szemét (melyből később persze műtárgy lesz), de a járványhelyzet miatt, a kötelező karanténban jelenleg inkább csöndes, zuglói otthonában alkot.

Mikor és miért kezdtél művészettel foglalkozni? Milyen mérföldköveket tartasz számon a karrieredben?

Nem emlékszem olyan sorsdöntő eseményre, amit el tudnék mesélni, de Győrben, ahol felnőttem, sokat kémleltem a panelházból a város látképét és fantáziáltam, általános iskolában pedig már portrékat rajzoltam a győri művészeti szakkörben. Majd felvettek a képzős középiskolába, ahol a grafikát választottam, mert nagy hatással voltak rám Rembrandt rézkarcai. Ezt követően felköltöztem Pestre, és elkezdtem a Képzőművészeti Egyetemet, és az igazi próbatétel ezután következett. Nagyon gyorsan fel kellet építenem magamat miután kiszabadultam az egyetem “ölelő” burkából. Nehéz volt a való életben boldogulni háttér és biztos talaj nélkül. Saját énképemet is rendeznem kellett magamban, és stabilitást találnom ahhoz, hogy 2016 környékétől megtaláljam azt, amivel ma is foglalkozom.

A saját utad megtalálásában nagy szerepet játszott, hogy neved helyett inkább egyfajta „márkanevet” választottál. Mit takar egész pontosan a KristofLab? 

2015 ben kezdtem el VJ-zni (azaz bulikban a háttérben látható vetítéseket készíteni). A Blaha Lujza téren, a MÜSZI-ben volt a műtermem akkortájt, ami az underground kultúra melegágyának számított. A VJ műfajból adódik egy nickname – becenév, használata, ami nálam a KristofLab lett. Nem volt rögtön magától értetődő, hogy ezentúl ezt a nevet fogom használni, de egy kis idő után rájöttem, hogy művészetemhez kell egy olyan jelző, amit könnyű kiemelni a tömegből. Mivel alkotásaim készítéshez szinte elengedhetetlen kellék lett a New Media Art így összefonódott az egész, és 2016-ra kiléptem a “Szabó Kristóf” identitásból.

A való élet próbatételeire képzőművészként talán még nehezebb felkészülni, hiszen nincsenek bevett sémák, és kevés helyen tanítják az önmenedzselést, önérvényesítést. Jelenleg azonban részt veszel a Budapest Art Mentor programban, melynek pont az a célja, hogy ezeket a hiányzó ismereteket átadja. Neked mit nyújtott eddig ez a képzés?

Az egyetem utáni pár év valóban nem lett volna annyira kilátástalan, ha megfelelő ismereteket kapunk a művészeti élet valós működéséről. Az egyetem után sok mindent saját magam is megtapasztaltam, de a Budapest Art Mentor programban releváns szakemberek előadásait hallhatjuk, megismerkedhetünk az összefüggésekkel, és képet kaphatunk a magyar és külföldi művészeti élet kulcsfiguráiról – legyen szó művészekről, kurátorokról, galeristákról, műgyűjtőkről. Ezenkívül gyakorlatban tanulunk a kommunikációról, pénzügyi ismeretekről, pályázatírásról, díjakról, ösztöndíjprogramokról, és sok más – az érvényesüléshez elengedhetetlen – ismeretről. Valamint az előadásokon kívül személyes mentorálásban is részesülünk, így mindenki azon a területen tudja csiszolni hiányzó tudását, melyet a legfontosabbnak érez karrierje szempontjából. Szerencsére a karantén alatt se állt le az élet, online folyik az óra, kicsit más mint élőben, de nem zavarta meg a program működését, sőt többször beszélünk egymással ebben a helyzetben. Sokkal aktívabb az online kommunikációnk, ezzel pótoljuk azt a személyességet, ami sajnos most élőben nem lehetséges. 

Nagyon sokrétű a művészeti horizontod, sok területen alkotsz, és sokszor kilépsz a klasszikus képzőművészeti műfajokon túlra. A KristofLab-ben a Lab is a kísérletező kedvedre utal: mesélnél arról, hogy melyek azok a területek, ahol jelenleg kísérletezel, és miért épp ezek foglalkoztatnak? 

A Lab kifejezés a laboratory rövidítése, mely így sokkal inkább érthető egy kísérletező brandnek. Állandó jelleggel dolgozom a Ziggurat Project-tel, akiknek a magját táncosok alkotják, velük Ausztriától Norvégiáig megfordultunk már sok helyen. Ezenkívül pedig sok más interdiszciplináris projektben is részt veszek, tudatosan keresem erre a lehetőséget. Szemléletem folyamatos kutatás, amivel eljutottam a zene írás, performansz művészet, szobrászat, mikroelektronika, fényművészet területére, és még ki tudja hova fogok. 2019-ben az Our Home Place című projektünkkel voltunk például rezidencia programon, ahol egy kísérleti happeninget raktunk össze, ami vizuális, mozgás, hang és a ruha művészetének keveréke. Ezzel a projekttel épp több pályázatra adunk be, most sok idő van és rengeteg lehetőség teremtődik pont a COVID-19 helyzet miatt.

Az interaktivitás és más művészeti ágak bevonása nagy szerepet játszik alkotásaidban. Miért tartod fontosnak, hogy a nézők vagy például táncosok is részesei legyenek a munkáidnak? A Space of Sense installációd is ezt állítja középpontba, amivel most a Fény mestere pályázaton különdíjat nyertél Szász Attilával együtt.

Attilával 2018-ban a Ludwig Múzeumban rendezett Közös Ügyeink című kiállításon dolgoztunk együtt a Ziggurat Project Arborétum projektjében. Ott egy szőnyeg alá rejtett nyomásérzékelőkkel működtetett installációt készítettünk, aztán még az évben Bot Ádám rendezésében egy tánc-darabba építettük a led-oszlopokat. 2019-ben pedig felkérést kaptam Kovács Andreától, hogy mutatkozzak be a Trafó SMart projektjében. Ennek kapcsán építettük össze az előző két munka elemeit, és ott született meg a Space of Sense installáció. Olyan teret akartam alkotni, ahol a néző a műtárgy része lesz. A megálmodott installáció olyan tér, ami irányítható, interaktív, így új gondolkodást igényel. Egyfajta szimbiózis jön létre, ami a hagyományos műnél nem feltétlen alakul ki, egy játékra hívja a nézőt vagy a táncost, egyszerre lehet performansz és installáció.

Hogyan alakul a projekt sorsa, mik a további terveitek?

Ez a munka is bemutatja, hogy sokszor egy munkafolyamat nagyon összetett és akár hónapok, évek is eltelhetnek amíg kialakul. Több helyen szerepelnénk most ezzel az installációval, Róma és Bécs után még Pozsony lenne terítéken, március végén pedig a Trafóban lettünk volna, de a mostani helyzet miatt tolódnak vagy változnak az időpontok, lehetőségek. Attilával szeptemberben fogunk újra megjelenni, most egy sokkal konceptuálisabb vonalon. A neurális hálózatok és művészet kapcsolatán keresztüli új lehetőségeket boncolgató projekt kapcsán, ami a Ludwig Múzeum és a Műszaki és Közlekedési Múzeum közös felhívására jön létre.

Munkáidban sokat foglalkozol a várossal, sokszor jelennek meg például a panelek, ezekhez hogyan kapcsolódsz? Milyen a viszonyod Budapesttel?

Lakótelepen nőttem fel, már középiskolában foglalkoztatott a város, amit egy litográfiai sorozatban fejtettem ki. Ez az a téma, ami legrégebbre nyúlik vissza, egyetem alatt is a várossal foglalkoztam, de mostanra sikerült egy egyedi magán mitológiától mentes világot létrehoznom. Szociológiai és környezeti kérdések fogalmazódnak meg ezekben a művekben, a társadalom alakulása, az ember és a természet viszonya, alárendelő attitűdje.Olyan fontos és aktuális témákkal foglalkozom, mint a környezetvédelem, elidegenedés, diszfunkcionalitás, felfogási értelmezési lehetőségek sokszínűsége.

Említetted a MÜSZI-t, ami sajnos 2017-ben bezárt. Hova tetted át műtermed székhelyét, és hogyan lesznek az ötletből műtárgyak és installációk a KristofLab-ben?

Az Art Quarter Budapest műtermében dolgozom jelenleg, de a valós alkotási folyamatot sok műtermen kívüli lépés előzi meg: legtöbbször digitális előmunkákat végzek, folyamatosan fotózok és videózok olyan dolgokat, melyek érdekelnek. Ezeket olykor előveszem és átértelmezem, így sokszor először egy fotó születik, aztán az ötlet. A festészetem tekintetében egyszerűbb a helyzet, mert ott mindig digitális vázlatot készítek, amitől kis mértékben, de eltérnek a végső munkák. Installációknál pedig hosszabb kísérletezési folyamat, amíg megtalálom a megfelelő anyagot, technológiát és a végső formát.

Hogy telnek a mindennapjaid a karantén idején, tudsz jelenleg is dolgozni?

Itthon telnek az albérletemben, de ebben a helyzetben újra kellett gondolnom mindent, áthoztam a műterem kis részét, egy tábori állványt és 6db vásznat, és nekikezdtem aprólékos időigényes képek készítésének. Emellett egy installáción dolgozom, ami ugyanúgy időigényes, és nem jár sok kosszal. Most lett időm arra is, hogy pályázzak, az elmúlt egy hónapban szerintem annyi pályázatot, jelentkezést küldtem el, mint eddig egy évben. Néha összefolynak a napok, hirtelen este lesz, nem tudom, hogy éppen hétvége van vagy hétköznap. Annyira eltűnt az életemből a hétköznapi rutin, hogy mindent át kell gondolnom és új célokat találnom, folyamatosan gondolkodnom, hogy ne csökkenjen a munkamorálom, sőt inkább növekedjen.

Reflektálsz erre az időszakra jelenlegi alkotásaidban? 

Végre elkezdtem egy olyan installációt, amit már rég terveztem, de valahogy még nem ért révbe a dolog. Most ennek hatására kicsit átfogalmazva megvalósítom. Lényegében saját arcomról veszek lenyomatokat, különböző minőségben. A roncsolttól a tökéletesig, ami saját magam élethelyzetének a tükre.

A mostanra kiüresedett városok is megjelennek új munkáidban?

Nemrégiben a Budapest Art Mentor csapatával ellátogattunk az ARCO Madrid kortárs képzőművészeti vásárra, még pont mielőtt a járvány súlyossá vált volna. Ott élő barátom küldött fotókat az azóta kiüresedett terekről, ennek hatására pedig más külföldön élő barátaimtól is kérek fényképeket,, amiket szembe állítok azokkal a tapasztalásokkal, amikor ott jártam - ezeket fogom megfesteni majd.

Szerinted hogyan fogja befolyásolni a művészeti világot a járvány? Mit gondolsz milyen pozitív hozadékai lehetnek ennek az időszaknak az alkotás területén? 

Számomra egyik legnagyobb kérdés, hogy a globalizáció következtében létrejött Art World világa miképpen birkózik meg ezzel. A nagy vásárok elmaradnak, most nem lehet utazni, nem tudom mi lesz a virágzó rezidencia programokkal, a múzeumok és galériák nem látogathatóak… Most úgy vélem, hogy ezután felerősödik a régiók szerepe, ez pedig Kelet-Európának előnyt jelenthet, jobban be tud kapcsolódni az európai művészetbe, talán nagyobb teret kapnak a kisebb országok, közösségek. A másik változás szerintem az ember természetre gyakorolt hatásában lesz tetten érhető. Olyan új témákat vet fel most ez a helyzet, mint például a légiforgalom, a gyárak és a szállítás leállása. A napokban pedig arról olvastam, hogy Indiában a II. Világháború után most először újra látható a 250 kilométerre lévő Himalája. Ezeknek a változásoknak meg kellene látszódnia a művészet hangvételében, hiszen ez az a forma, ami reflektál a világunkra, annak történéseire. Nem tudom mi következik ez után, de biztosan meglepetéseket fog tartogatni.

Milyen tanácsaid vannak az olvasóknak az otthon maradásra, szerinted hogyan lehet egy kis művészetet csempészni a mindennapokba?

A művészetnek sok formája van. A gasztronómia például vagy a lakberendezés mindenki számára fontos, főleg ezekben a napokban. Én azzal kezdtem a bezárkózást, hogy olyan rendet raktam mint még soha. Aztán most, hogy van időm főzni, egyre több izgalmas ételt próbálok ki. De a testtudat elmélyítése is egyfajta művészet, az edzés, jógázás, meditálás segít ellazulni, megmozgatja testünket. Ez mind valamilyen formája a művészetnek, amit talán nem értékelünk annyira, pedig sokban hozzájárulhatnak életünkhöz.