Hervay Gizella – Zuhanások / Zenélő líra képekre és mozdulatokra

Hetvenes évek, Kolozsvár, panellakás, nő, költő, ír. Egy órán át zuhan pár emelet magányt: 

Hervay sorsa egy megrendítő változata a „székely asszonysorsnak”.

 „...egy év leforgása alatt két szeretett lényt veszít el, az urát, gyermekének apját és a fiát. Noha második férjével, Szilágyi Domokossal olyannyira megromlik a kapcsolatuk, amihez feltehetőleg hozzájárul Szilágyi önmarcangolása (a Szekuritáté beszervezte) és súlyosbodó betegsége, hogy elválnak, mielőtt az 1976-ban megöli magát a Kolozsvár melletti Kányafőn, Hervay haláláig szerelmének, egyetlen urának tartja. Aztán mikor fiuk, Attila (Kobak), akit nem visz azonnal magával Budapestre, ahol a Móra Könyvkiadó ajánl neki állást, 1977-ben, a bukaresti földrengésben, tizenhat évesen meghal, végképp összeomlik.”

(Nagy Gabriella)

Ezután írja meg, vélhetően egy ültő helyében egyik legsúlyosabb kötetét, a Zuhanások, Lírai oratórium négy hangra címmel, amely József Attila Szabad-ötletek jegyzékéhez hasonlóan, egy egyre mélyebbről előtörő, egybefüggő asszociációs szófolyam.

 Ezt a kötetet formálják meg az Art Week keretén belül fiatal művészek zenével, képpel és tánccal. Beszéd, ének, szavak, elektronikus és akusztikus zenei szövet, állókép vagy mozgó mozdulatlanság: minden a szövegre reflektál, abból indul ki, abba érkezik, azzal találkozik, hiszen:
„Nincs magány csak félünk a találkozástól.”