Megnyitó I Silard Isaak önálló kiállítása
Silard Isaak festészete a művész sajátos világmegismerését követi. Az alkotás Isaak fiatal kora óta az önkifejezés eszköze számára, legyen szó fotózásról, festésről vagy kollázsok létrehozásáról. Legaktívabban azonban a hagyományos értelemben vett táblaképek műfajában bontakozott ki. Leginkább a festészet filozófiája érdekeli és ennek kapcsolata napi szinten a teológiával.
Stílusára jellemző, hogy határozott kontúrvonalak közé élénk színfoltokat komponál, melyekben az ecsetkezelés alkot struktúrát. A szépség és esztétikum ebben a formakincsben valósul meg minden egyes képén.
Témaválasztásai egyedülállóak. A korai műveken természeti motívumok: növények mintázata és állatok figurája jelenik meg. Ezt követően az emberábrázolás felé fordult. Ezen belül is szentek attribútumaiba bújtatott portrékról beszélhetünk. A művek sajátosságát a disszonancia keltés adja, ugyanis gyakran kerül átfedésbe a világi és a transzcendens, vagy az erotika és erőszak viszonya. A nagyméretű színmezők között gyakran tűnnek fel finom, aprólékos motívumok. Ugyanez az alkotásmód érvényes kollázs-sorozataira is. Gyakran meghökkentő, humoros vagy groteszk jelzőkkel illetik műveit.