Tekintetek
Reismann Marian gyermekeket ábrázoló fotográfiáit ma valószínűleg sokkal többen ismerik külföldön, mint Magyarországon. Európa számos országában, de az észak- és dél-amerikai földrészen, sőt, Ausztráliában is kisgyerekekkel foglalkozó szakemberek százai tanulták az ő képein keresztül meglátni a csecsemők kompetenciáját, mozgásuk óvatosságát, a másikkal való gyengéd találkozásaikat. Mariann fotói a kisgyerekeket nem “mosolyfakasztó édességeknek” mutatja, hanem tevékeny, magának célokat kitűző, döntésekre képes egyéneknek.
Ez a kiállítás azonban arra is törekszik, hogy kiemelje fotográfiái művészi értékét, és bemutassa munkásságát egy szélesebb közönség számára. A kiállított anyag középpontjában az az erős háromszög áll, ami az alanyok között alakult ki: a gyerekek nyugodt, figyelmes pillantása, a felnőtt felé forduló mozdulataik, arckifejezésük és gesztusaik egymásra odafigyelő, egymást tisztelő emberi kapcsolatokról árulkodnak. Ebbe a magabiztos, nyugodt, de nyitott állapotba helyezkedett bele a fotográfus, és ebben rejtőzik a képek igazi ereje is. Az értő és megértő tekintetekben.