Templom a templomban – gótikus művészet a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében

A Késő gótikus szárnyasoltárok kiállítási egységben összesen tizenöt, javarészt teljes egészében fennmaradt szárnyasoltár tekinthető meg, számos további szárnyasoltár-töredékkel egyetemben, melyek többsége a 16. század elejéről származik. A kiállítás különlegessége, hogy egymás mellett látható több olyan oltárretabulum is, amely eredetileg is ugyanabban a templomban állt, többek között  a kisszebeni plébániatemplom Angyali üdvözlet- és Szent Anna-oltára mellett ugyanezen templom főoltárát is. A kisszebeni főoltár a középkori Magyar Királyság legnagyobb oltárretabulumai közé tartozik. A trónterem előterében kiállított szárnyasoltár-töredékek között kapott helyet a gyűjtemény egyik legjelentősebb darabja, MS mester (Marten Swarcz) egykori selmecbányai oltárának Vizitáció-táblája.
A tárlatvezetést tartja: Mertus Ágnes, művészettörténész

A kiállítás megtekintését követően ne felejtse el megcsodálni a gyönyörű panorámát a Magyar Nemzeti Galéria Kupolájából. (C épület, III. emelet)