Vezetett séta a Budapest Art Week saját rendezésű kiállításain

Idén először a Budapest Art Week két saját rendezésű kiállítással is jelentkezik! 

A vezetett sétán, amelynek keretében a Teslában a Szuszpenziók, a Budapest Projekt Galériában pedig az Itt van a város, vagyunk lakói című tárlatokat ismerhetjük meg közelebbről, a két kurátor, Kukla Krisztián és Ferenczy Bálint vezet majd végig minket.

A Teslában a Szuszpenziók című kiállításon megismerkedünk ennek a sokszor furcsán csengő szónak művészeti jelentőségével, megtudhatjuk, hogy kapcsolódik a művészethez az izgatott várakozás érzése.   

A vezetés második fele a Budapest Projekt Galériába kalauzol minket az Itt van a város, vagyunk lakói  című fotókiállításra. A Cseh Tamás dalt idéző kiállításcím feltárja előttünk hőn szeretett városunk minden apró, szerethető részletét és bemutatja az igazi lokálpatrióták izgalmas, budapesti életét.
Betekintés egy kurátor munkájába; a válogatás és kiállitásrendezés műhelytitkai. Tárlatvezetés Ferenczy Bálint fotótörténésszel, a kiállitas kuratorával.