A varázslat mindig működik

Sétánk a Bartók1 Galériából indul, ahol a Sensaria csoport kiállítását látogatjuk meg, melyen az apokalipszis apropóján készült alkotásokat tekintünk meg a galéria vezetőjével, László Dániellel. Következő állomásunkon a K.A.S. Galériába érkezünk, ahol 30 év gyűjteményből láthatunk lenyűgöző válogatást. „Függő vagyok. Művészetfüggő. Nem akartam magamnak műveket venni. Nem vagyok felhalmozó típus. Az első vétel szinte szándékom ellenére valósult meg. Történt ugyanis, hogy 1986-ban O.P.G. éjjel 2-kor becsöngetett, és közölte, hogy megfestette élete legjobb képét. Becipeltük ketten a méretes képet, majd a munkán kívül a taxit is kifizettem.” - így mesél Nyakas Ilona a galéria vezetője arról, hogy kezdődött a gyűjtemény és a galéria története. Utunk a Godot Galériában ér véget, ahol Gaál József kiállítását vesszük górcső alá, akinek művészetét emblematikus tömörséggel jellemzi az alkotásaiban folyamatosan megjelenő groteszk, maszkszerű arc, mint az emberi lélek feltárhatatlan mélységeiből felszínre törő szellemi princípiumok megnyilatkozásai. Sétánkon megtapasztalhatjuk, hogy a művészet varázsa mindig működik, az alkotások elgondolkoztatnak, elvarázsolnak és lehetőséget adnak, hogy elmerüljünk a képek hol apokaliptikus, hol groteszk, hol szenvedélyes mágiájába.

Útvonal: Bartók1 Galéria / K.A.S. Galéria / Godot Galéria
Találkozó: 11:45-től a Bartók1 Galéria előtt (1114 Budapest, Bartók Béla út 1.)

Kapcsolódó programok


Szept16-25
Kiállítás

Mert vagy szörfölsz vagy harcolsz

Bartók 1 Galéria

Szept16-22
Kiállítás

Gaál József kiállítása

Godot Galéria