Csiszér Zsuzsi: Állandó Változó – beszélgetés a művésszel

Ahogy a kérdések és válaszok, az igenlés és tagadás követik egymást az életünk folyamán, változik egy picit a történet, a fontos dolgokat pedig egy viszonyítási pontként elraktározom. Az egymást követő emlékeket felülírom, az érzelmek megélésével és a tapasztalatok tudatosításával próbálok okosabb lenni. Miközben a legbensőbb valóval keresem a kapcsolatot. A létezés egyszerű és élvezetes, majd a meditatív, de mélyebb-, állapotai közötti ellentétes gondolati síkot, mint alapmotívumot használom minden kiállításom kiindulópontjaként.
A mostani kiállítás egy újabb kísérlet a tér- idő emlékezet analitikus megközelítésére. A realista emberábrázolás és táblakép, mint a másodperc töredékének fotószerű kimerevítése, a  szépség milyensége hogyan kapcsolódik vizuálisan egy szöveg halomból keletkező, és formáját tekintve behatárolhatatlan falíráshoz, és ahogy mindez együtt képes lehet egészében egy absztrakcióba lényegülni. Másfelől pedig a folyamat ábrázolásával és gesztus jellegével, az ezt dokumentáló internetes média közvetítésével reflektálni az időtlen lényegre.

Kapcsolódó programok


Okt2214:00
Galéria túra / Vezetett séta

Pesti bestiák

Ateliers Pro Arts (A.P.A.) Galéria

Szept16-22
Kiállítás

Állandó Változó – Csiszér Zsuzsi kiállítása

Ateliers Pro Arts (A.P.A.) Galéria