NYITOTT MŰTERMEK I Barakonyi Zsombor műterme
Fedezd fel velünk a helyeket, ahol a képzőművészek alkotnak!
Pillants be a kulisszák mögé, tudd meg, hogyan készülnek a legkülönfélébb műtárgyak a tervezéstől a kivitelezésig, lépj be a műterembe, érezd meg a festék szagát! Ez az az alkalom, amikor bátran kérdezhetsz a művésztől!
„Egy általam készített fotót vetítek fel fatáblára, amit előzőleg többrétegű öntapadós fóliával vonok be. A kivetített és gondosan előrajzolt kontúrok kiszabása egy éles, tollszárba fogott japán acélpengével történik. A körvonalak átszakítják a matricát, bemetszéseket, lyukakat hagyva a fafelületen is. Az öntudatos alkotói kéz viszont mindig szelektál, így nem az összes részlet kerül kiemelésre. Ez a szándékolt szamuráj harcmodor a megsebzés gesztusával szakítja ki az anyagban lévő végtelen lehetőségek egyikét, és az adott pillanatra aktualizálja a vetített képet. Az így kapott hézagok, hasítékok hengerrel felvitt akrilfestékkel, majd festéksprayyel kapják meg a maguk sajátos színét. (A szürke szín használata kiemelt jelentőségű, mert egyszerre idézi meg vele a reneszánsz felületalapozó gyakorlatát és a képszerkesztő programok virtuális munkaasztalát.) A fólia tehát szűrőként, maszkként működik, és a különböző rétegek lenyomatainak, absztrakt formáknak, figuratív elemeknek enged teret. Láthatóvá tesz és rögzít egy minőséget. A kész kép néhány szín festékszigeteinek montázsából áll össze, amelyek hol érintkeznek, hol elkülönülnek egymástól, egyfajta álomszerű látomássá sűrűsödve. Egyes műveimen még színátmenetek sincsenek, mindössze foltok és erős kontrasztok, melyek tagadják a plasztikusságot, és síkban tartják az egész látványt. Ilyenkor az optikai tér is csupán az épületek és útburkolatok perspektívavonalaiból teremtődik meg. Tehát a lenyomat csak kontúrjaiban, formáiban ragadja meg a hasonlóságot – nem megkettőzi az eredeti fotót, hanem átértelmezi azt. Nem rekonstruálom az eredeti helyszínt, hanem alapul veszem, elgondolkodom rajta, majd kettősségekre bontom és új rendezői szempontok szerint illesztem össze újra képpé." – Barakonyi Zsombor
Kapcsolódó programok
NYITOTT MŰTERMEK I BALÁZS NIKOLETT, AGG LILI ÉS BARTA BENCE MŰTERME
Balázs Nikolett, Agg Lili és Barta Bence műterme