Új világ született
A több mint 2000 négyzetméter alapterületű tárlat nemcsak Magyarországon, de összeurópai viszonylatban is az eddigi legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy száz év távolából – a háborús győztesek, valamint a totális diktatúrák által sulykolt értelmezések helyett – új szempontok alapján mutassa be az egész 20. századot meghatározó tragikus eseménysorozatot.
A Várkert Bazár épületének három szintjét betöltő kiállítás tudatosan szakít a máig népszerű, ugyanakkor nehezen védhető történetírói gyakorlattal, amely az első világháborút csupán egy 1914 és 1918 között zajló eseménysorozatként láttatja. A világháború ugyanis sem a harci cselekmények tekintetében, sem a háborút követő új világrend kialakítása szempontjából nem 1918 novemberében ért véget. A régi kontinens a fegyverletételek után tovább forrongott, miközben Európa államai erőszakos társadalomátalakítási kísérletek keretében keresték a választ a kor kihívásaira.
„Az Új világ született – 1914-1922” című átfogó tárlat első része 2015 nyarán nyílt meg „Európai testvérháború” címmel, a következő szakasz 2016 novemberében „A háború urai” elnevezést kapta, míg a befejező rész 2018 novemberében indult „Új világ született” címmel.