Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az 5. Budapest Art Week!
Részletek: Rendkívüli közlemény

BAW Art Classics - Liszt Ferenc Kamarazenekar: String Quartet No. 3 II.

A Liszt Ferenc Kamarazenekart a kamarazenei műfaj egyik legkiválóbb képviselőjeként tartják számon világszerte. A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Több mint fél évszázados működésük során nemzetközi hírnévre tettek szert: ötvenet is meghaladja az országok száma, ahova eljutottak, többek között felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban.
Az utóbbi években Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magas szintű művészeti interpretációhoz és az elismerten egyedi Liszt Ferenc Kamarazenekari hangzáshoz, 2020. januártól közös munkába kezdett Várdai István világhírű csellóművésszel, aki művészeti igazgatóként kapcsolódik be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába.

BAW Art Classics sorozatában a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeiből álló kisebb formációkban, a kiállítóterek adottságaihoz alkalmazkodva ismerhetik meg a zenekari tagokat, ahol a Művészek még inkább meg tudják mutatni magukat, a műfaji virtuózitásukat. 
Bízunk benne, hogy a kiállításokkal összekötött koncertsorozatot követően azok is kedvet kapnak, hogy hangversenyeinkre ellátogassanak majd koncettermi körülmények között a teljes 16 fős zenekarral találkozzanak, akik még csak ízlelgetik a komolyzenét. 

Pavel Fischer: String Quartet No. 3 (’18)

Előadják:
Kovács Attila (hegedű)
Pintér Attila (hegedű)
Lezsák Attila (brácsa)
Lukácsházi György (cselló)

Kapcsolódó programok


Ápr1516:00
[@isdeleted]
Ápr1617:00
[@isdeleted]
Koncert

BAW Art Classics - Liszt Ferenc Kamarazenekar: Dvořak: Terzetto

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum