Játék a városban

Az Óbudai Múzeum 2008-ban történt átalakulása után, a korábbi két teremből álló, majd egy térbe zsúfolt, fellazult tematikájú, installációjában is elavult játékok kiállítása lebontásra került. Ettől kezdve szerepelt a múzeum legfontosabb tervei között egy koncepciójában és tereiben is megújult állandó játéktörténeti kiállítás létrehozása. Ennek eredményeként és a támogatásoknak köszönhetően 2016-ban „Játék a városban” címmel megnyílt az új kiállítás, a kifejezetten erre a célra szánt új épületszárnyban kialakított emeleti részen. A kiállításrendezési koncepció elmozdul a korábbi - fiúknak-lányoknak szánt játékok - megközelítéstől, helyette a gyűjteményi anyag minél szélesebb körű bemutatását célozza meg és a tárgyi anyag jellegéből kiindulva egy városi teret vizionál, ami így ráadásul az Óbudai Múzeum várostörténeti profiljához is illeszkedik. A belsőépítészeti és grafikai elemekkel markánsan felidézett városi installációban barangolva a látogató a közlekedéstől kezdve, az otthonon, a parkon, az iskolán és a gyáron át egészen a játékkereskedelemig eljuthat. Az egyes színterek jól definiált hátteret adnak az adott műtárgyi egységekhez, így jelenítve meg Magyarország 1990 előtti emblematikus polgári és szocialista játékait, többek között babákat, bababútorokat, autókat, építő- és társasjátékokat, lemezjátékokat. Emellett az egyes fő témák, tárgycsoportok komplex interpretálásához többek között pszichológiai, neveléstörténeti, gyártástechnológiai és kultúrtörténeti aspektusok, valamint különböző interaktív elemek is szolgálnak.